Alig fagy, pedig tél van.
Zúzmarát zokognak a hónélküli januárban a fák,
feltámadáshimnuszt zeng a szél
az avarrá hullott levelek után,
s merevülő álmából felvonaglik még a tó vize.
A sírkövek megébrednek,
s a cinterem dalra fakad.
Feltámadni sorakozunk
a Nap alig meleg sugara alatt.

Miért fogadjátok be újra
a már távozót?

Lábatok elé borulnék,
s mosollyal mosnám le értő arcotokról
a befogadás naiv harmatát.

És mégsem kérlek titeket,
hogy ne bocsássatok meg nekem soha,
hogy elmúlni készülök ebből a tájból.

2017. május 9.