Farkas József György: 2. Magyar Hadsereg – Don-kanyar
Hitler Németországa 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, a villámháborúnak elképzelt hadjárathoz néhány nap múlva Magyarország is csatlakozott. A budapesti kormány a náci hadigépezet támogatása végett a keleti frontra, a magyar hadtörténelem minden bizonnyal legszörnyűbb vágóhídjára vezényelte a 2. magyar hadsereg alakulatait.
A Don folyó mentén kiépített magyar állásokat az 1943. január 13-án megindult szovjet ellentámadás néhány óra alatt felmorzsolta, a Vörös Hadsereg offenzívája – amely időben egybeesett a sztálingrádi csata utolsó fázisával – valósággal eltüntette a föld színéről a mintegy kétszázezres magyar haderőt. A hadtörténetírók a legnagyobb magyar katonai katasztrófaként jegyzik a Don menti csatát, amelyből csaknem 150 ezer katona sosem tért haza.
A szovjet áttörés helyszínén, a Voronyezstől 70 kilométerre fekvő Boldirjevka község mellett 1997 nyarán emlékhelyet avattak. A környékbeli tömegsírokból mintegy kilencezer, a harcokban elhunyt és az 1943-ban a magyar csapatok által eltemetett katona földi maradványait helyezték végső nyugalomra az ott felállított kopjafák alatt.
A térségben a Honvédelmi Minisztérium Hadisírgondozó Irodája – orosz partnerszervezetével, a Vojennij Memoriallal együttműködve – csaknem félszáz magyar katonatemetőt azonosított. Fennmaradásukról, illetve – Rudkinóban – központi magyar katonatemető létesítéséről kormányközi megállapodás született. Az emlékhely kiépítése 700 ezer dollárba került, a munkálatok egy részét az orosz fél végezte el, a szovjet államadósság törlesztése részeként.
A boldirjevkai emlékművet Törő György fafaragó művész – egykori katona, nyugállományú ezredes – tervezte és készítette. A felülnézetből a Szent Koronát idéző emlékhely középpontjában egy hármas halom emelkedik, rajta kopjafa, egy negyedtonnás, kétnyelvű feliratos márványkővel. Félkörben további hat kopjafa áll, összességükben a honfoglalás hét törzsére, illetve – faragványaikkal – hét magyar tájegységre emlékeztetve. Az avatáson a hivatalos magyar delegációk tagjai mellett részt vettek az Oroszországi Föderáció és a pravoszláv egyház helyi képviselői is, a magyar és orosz feliratú emlékhelyet a voronyezsi pópa is megszentelte.
A boldirjevkai emlékoszlop fölállítását követően hat évnek kellett eltelnie, míg a Don-vidék egy másik települése, Rudkino közelében újabb, monumentális emlékművet avattak a II. világháborúban ezen a tájon elesett magyarok tiszteletére. A rudkinói emlékhely voltaképpen egy közös hősi temető, ahová a szétszórt Don-parti temetőkből oda szállították az elesettek föltárt maradványait, és temették el tisztességgel az egykori honvédeket, munkaszolgálatosokat.
Rudkino Voronyezstől 40 kilométerre délre fekszik, a 2. magyar hadsereg mintegy negyede alussza ott ma örök álmát. A három hektáron elterülő sírkert díszkővel borított útja mentén fekete márványtáblák sorakoznak, rajtuk az elhunytak nevével. A központi kereszteket alkonyat után három erős reflektor világítja meg, így éjjelente a Don túlpartjáról, kilométerekről is látható a magyar emlékhely.
A rudkinói fotót hálásan köszönöm Vágó Istvánnak, a szöveg-kiegészítést Tömösváry Zsigmond dandártábornoknak, a boldirjevkai háttérmagyarázatot pedig Nanovfszky György egykori moszkvai nagykövetnek.
Pusztai Péter rajza