Aki alkotmánybíróra támad, az alkotmánybíró által vész el – ebben a bibliai ihletésű mondatban összegezhetnénk mindazt, ami a napokban a Feddhetetlenségi Ügynökséggel, az ANI-val történt. Amely vette magának a bátorságot ahhoz, hogy a politikai elit, vezető tisztségviselők, honatyák zsebében kotorásszék, vagyona körül szimatoljon, kétes eredetű összegeik után kutakodjék. Az utóbbi időben pedig annyira elkanászosodott, hogy egyenesen alkotmánybírákat vett célba. No, most aztán kiütötték kezéből a „fegyvert”, szemét pedig – ha nem is ütötték ki éppenséggel – jó vastagon bekötötték, így legalább hasonlít némiképpen az igazság istenasszonyához, Justitiához.

Akihez egyébként nem sok köze volt. Többnyire a sajtó által kibogozott fonalakat gombolygatta, nem túl nagy hévvel, inkább csak a nyilvánosság kedvéért, ahogyan Udrea asszony horgolgatott volt a tévé-kamerák előtt. Egyetlen törvénytelenül szerzett vagyont sem kobozott el, senkit nem mozdított el tisztségbeli összeférhetetlenség miatt magas székéből, senkinek sem esett bántódása hamis vagyonnyilatkozata miatt. Így legfeljebb arra volt jó, hogy a politikai elit egy fokkal kevésbé vegye félvállról vagyonnyilatkozatait.

Az ANI ezek után ennyiben sem zavarhatja majd köreiket. Nem vizsgálhatja felül többé törvények megkerülésével szerzett tisztségviselői vagyonokat, így azok elkobzását sem kérheti, nem hívhatja fel az illetékes szervek, hatóságok figyelmét a tisztségbeli összeférhetetlenségre, így aztán nagyjából be kell érnie a vagyonnyilatkozatok határidőre történő benyújtásának ellenőrzésével. Vagyis ugyanolyan sóhivatallá változik, mint a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács, amelynek „hatástalanítása” után egyébként várható volt az ANI méregfogának – méregfogának?! Inkább csak fullánkjának! – kihúzása. Aligha lehet a véletlen műve, hogy a taláros testület viszonylag rövid idő alatt a demokrácia és az erkölcsi megújulás két legfontosabb intézményét tette tönkre, aminthogy az elmondottak fényében az is világosan érthető, miért üdvözölték az alkotmánybírók döntését olyan politikusok, mint Corneliu Vadim Tudor és Radu Mazare.

A jelenlegi helyzetben Arany János szavaival akár azt is mondhatnánk, hogy immár egy, csak egy legény van talpon a vidéken: a Korrupcióelleni Igazgatóság. Igaz, ez az intézmény nem nyaggatja honatyák, miniszterek, államtitkárok, önkormányzati tisztségviselők hadát, csupán néhány tucat magasrangú tisztségviselőnek szerez pár kellemetlen pillanatot, órát. Persze mifelénk ez sem a fennmaradás biztos záloga.