Faggatjuk a Káfé barátait, kávézni hova járnak? Kávéházba vagy internet-kávézóba…?
Két egyszerű kérdésünk ugyanaz, mint eddig:
1. Elődeink kávéházba jártak – ittak, beszélgettek, írtak. Közösséghez tartoztak. Hova jársz te, melyik”, „kávéházba”? Hol vagy igazán otthon? Átvette volna az Internet vagyis a Káfé és más online találkozóhely a kávéház szerepét?
2. Schiller rothadt almával, Ady borral segítette meg az ihletét. Méliusz kávézott. Hány cukorral iszod a kávéd?

KEREKES TAMÁS – a Pingpongregény szerzője. Menedékhelye Vác. Előfordul Balassagyarmaton is.

Járok régi típusú kávéházba Balassagyarmaton, de nincsenek ismerőseim, ezért nekem az alkotáshoz ez egy halott közeg. A reggeli első kávém a meghatározó, szinte megelőlegezi az egész napomat, később a munkahelyemen megiszom még két régi típusú, főzött, tehát nem kutyult nescafét, s máris jobb. Az amatőrnek ihlet kell, a profinak előleg, ez lesz várhatóan az új könyvem címe is, nálam az ihletet sokszor már a penzumgörcs váltja fel. Munkába járok, igyekszem tisztességesen megtanulni németül, nem érzem magam balassagyarmatinak, de oda köt a munkám, ez mostani, téli rosszkedvem oka.

---

GALAMBOS TIBOR Temesváron született és nevelkedett elektromérnök. 1988-ban Izraelbe vándorolt ki, azóta ott él. Fényképez, kertjét ápolja, olvas, utazik.

Nap mint nap ihlet nekem a tranzisztorok sanyargatására kell. Igen, majd minden reggel lemegyünk a kollégákkal az egyik közeli kávézóba és eltöltünk egy pár percet a feketeleves és süti mellett beszélgetve. Utána megy tovább a munka. Mit tehetünk, mérnökök vagyunk…

---

PARA OLGA Sepsiszentgyörgyön születtem 1948-ban. Nyugdíjas magyartanár vagyok. Jelenleg szülővárosomban élek. 2010- től rendszeresen jelennek meg írásaim internetes irodalmi portálokon, a legtöbb a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lapban és a Lenolaj irodalmi és művészeti portálokon, Art’hur Gondola Összművészeti Magazinban, a Porcelánszív Irodalmi Magazinban, a Székely Hírmondó irodalmi rovatában, a Hintaszékben, az erdely.ma.ro-n, a Magyar Nemzetben, MNO.hu, a Magyar Irodalmi Lapban. (2019. január)

Egyetlen luxusom egy csésze kávé… Ma is ugyanúgy indul a napom, elmaradt régi barátok … új élethelyzetben, reggel a számítógép előtt, és lapozva, átfutva a helyi és országos sajtót, utána a kedvenc netes irodalmi és fotóművészeti lapom, a Káfé főnix következik – most már az új helyen –, és feldobta a tegnap a napom Gergely Tamás, aki megfőzte az első adag netes kávét (nagyon finom volt, köszönet, válaszra is ösztönző), és örvendek – gondolatban már veletek, akik ide naponta bekukkintotok –, én itt felejtkezve ismerkedem a szerzőkkel, már van, akivel személyesen is megismerkedhettem, Cseke Gábor szerkesztővel, Nászta Katalinnal, Kapui Ágotával, és nagyon jó nekem ez a virtuális tér. Szerintem kezdi átvenni a régi kávézók szerepét minden előnyével és hátrányával… A személyes találkozást, eszmecserét nem pótolhatja, de van varázsa, hogy egy kattintásra elérhetem kedvenceim írásait, a szerkesztőket, a Lenolaj kulturális online műhely is nagyon tetszik, elérhetem Szuhay-Havas Mariannát, aki szintén rendszeresen közöl írásaimból.
Én a kávét cukorral és pici tejjel fogyasztom, jó lenne kevesebb cukorral, de mindig csak holnaptól…
Van kedvenc kávézóm is itt Sepsiszentgyörgyön: a Tein tea- és kávéház, ahová mindig jeles események kapcsán szoktam elmenni, legutóbb Farkas Árpád monográfiájának a bemutatóján voltam, mindig jó a hangulat, finom a kávé. Kellenek a közösségi élmények is.

---

BORCSA JÁNOS kritikus, könyvkiadó (Ambrózia), Boér Géza emlékének ápolója, Méliusz Józsefről írt monográfiát. Kézdivásárhelyen él. (2019. január)

Faluhelyen lakó szüleim mintegy ötven évvel ezelőtt tértek rá a kávéra mint élvezeti cikk fogyasztására. Délutáni társalgás közben fogyasztottuk a törökkávét, de az igazit, az ibrikben, a nyeles kézi kávéfőző edényben, illetve forró homokban főzöttet majd egy kolozsvári, a Főtérhez közeli kávéházban ismertem meg az 1970-es években, diákoskodásom idején. Hogy valamely kultúrája is kialakult különben a kávézásnak a családban, az is bizonyítja, hogy édesanyám kávéskészleteit nem díszítő elemeknek tartotta az üveges szekrényben, hanem rendszeresen azokat használtuk. Egy részük a mai napig is szolgál, a ma már hétvégi házunknak fenntartott szülői házban őrizzük, sőt, lányom kedvenc csészéi is ezek közül kerültek ki.
Magam is kávéházak látogatója lettem. Mivel az 1970–80-as évek hazai közéleti-politikai nyilvánosságában legkevésbé a vélemény- és szólásszabadság kaphatott teret, annál inkább kerestük a bizalmas beszélgetések alkalmait. Persze tudtuk, hogy a falnak is füle van! Különleges varázsa, bátorító hatása volt a barátokkal, jó ismerősökkel folytatott információ- és eszmecseréknek. Ilyenek Kézdivásárhely hosszú ideig egyetlen kávéházában, a Kávéházban zajlottak gyakorta, ahol a nagy kapacitású, kézi irányítású kávégéppel előállított, habos krémréteg borította eszpresszókávé látványa is marasztalta a vendéget.
Kolozsváron többnyire a diákság által látogatott Arizona és a Mamaia lett a mindennapos, hosszabb-rövidebb „szertartások” helyszíne, időnként pedig a nagy múlttal rendelkező irodalmi kávéház, a New York, aktuális nevén a Continental.
A mai napig vonzanak a kávéházak. Nem mulasztottam el betérni Budapesten a Belváros, majd később Bécs, Velence, Barcelona, Párizs, Róma, Portó, Lisszabon kávéházaiba, oda, ahol hosszabb-rövidebb időt tölthettem látogatóként vagy turistaként…
Külön is meg kell említenem Méliusz József (1909–1995) bukaresti „egyszemélyes kávéházát”, azaz tágas dolgozószobáját, ahol nem más, mint az általam nagyrabecsült Mester felesége, Anna asszony készítette és szolgálta fel a rövid presszókávét. Ugyancsak egyszemélyes a Szentkatolnán, takaros kis udvarházban élő Bakk Pál, komoly helytörténeti munkásságot kifejtő atyai barátom „kávéháza”, ahol nagyon jó diskurálni télen-nyáron, eszmét cserélni, egymás munkáit megbeszélni egy-egy rövid, házi tejjel édesített fekete mellett. Kézdivásárhelyen, az otthonomul választott városban a kevés kávéházak valamelyikében Fekete Vince költő-író barátommal szoktunk beülni időről időre. Minden így eltöltött egy-két órát tartalmasnak s kellemesnek tartok, mert számomra a kávéházat nem helyettesíti semmilyen más virtuális tér.
A mindennapi reggeli és késő délutáni kávézásra nyilván otthonunkban, feleségemmel kettesben – esetleg Imola lányunkkal együtt, hármasban – kerül sor, egy-egy fél adag cukorral édesített eszpresszókávé mellett. De hogy az igazi, általunk „kipróbált” napnyugati kávéházakat ne feledjük a keleti, széljárta végeken se, útjainkról hoztunk haza emléktárgyakat, mindenekelőtt kávéscsészéket a párizsi Flore, a római Caffè Greco, a portói Majestic, a lisszaboni Brasileira ajándékboltjaiból. Mindahány kedvencem, mert számomra fontos kultúrtörténeti helyszíneket, kedves személyes emlékeket s az idő kultúrált eltöltését idézik nap mint nap…

(Folytatjuk)

Kérdez, szerkeszti: Gergely Tamás

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ