„Lantom dörmögő medve.”

Szerkesztői üzenetek. A Vasárnapi Újság 1858-i számaiból tallózta: Bölöni Domokos

---

A rabló

Elrabolta időnket. A legszebb strófát kiirtuk belőle:

„Lerogy sulya alatt
Bősz baltacsapásnak;
Átkozott légy! igy kiált föl.
és szörnyet hal másnap.”

(Másnap hal szörnyet!)

Szüreti dal

„Tele putton van a hátán,
Úgy megy a szolga az Ádám,
De én majd csak mustot iszom,
Meg gesztenyét, attól hizom.
Juhajna!

(A k…i szüreten gesztenyét is isznak?)

A torkos macska

Csak úgy zörög a csontja:

„Hej lánczhordta teringette!
A lencsémet mind megette,
Bár kelne ki a gyomrába,
Hogy ne ette meg hiába.
Mivel megetted lencsémet,
Ucczu! megeszlek most téged.”

– (Jó étvágyat!)

Jókai Mórhoz

Így szólítja meg. „Te nemzetséged illő ivadéka!”
– Ezt legalább aljas hizelgésnek senki nem fogja nevezhetni.
Még azt is mondja; hogy: „Dicstüzed bájtengerében él képzeted!”
– Hadd el, hadd el, ne muzsikálj.

Gyászlovag
Rege Jeruzsalemi András király idejéből). Rendkívül komoly és igen erős a refrainban, például:

„Mint néma (!?) fergeteg halad
A gyászlovag az ég alatt
Vad éjszakának idején
Nyeritő ménje tetején. (!)
Irgalmas ég! hova megy ő?
Haragja minden perczbe nő.

„Aczélkard lóg az oldalán,
Damaskusban készült talán,
Övében töltött pisztolyok. (Abban az időben!)
Szemében görögtüz (?) lobog.
Irgalmas ég! hova megy ő?
Haragja minden perczbe nő.”

A végstrófában gyönyörűen van alkalmazva a refrain:

„Leszállt a nap szép csendesen
Föltünt (!) az éj sötétesen,
Leszállt ő is a sirba le,
Mert megszakadt hű kebele.
Irgalmas ég! hova megy ő?
Haragja minden perczbe nő.”

(Midőn már sirba szállt!)

Mi vagy, Katinkám, angyalom?

E kérdésre 9 strófában 9 felelet kerül elő, ugyanannyi rimmel és bővebb felvilágositással. Hogy a fantázia merészsége jobban kitünjék, ide iktatjuk azt a 9 „mi vagy?”-ot s a reá csappanó rimeket. Tehát Katinka angyalom e vers szerint 1. elérhetetlen bérczi fok (mit csak alig láthatok); 2. Alföldön lengő délibáb (a hamis akkor áll odább); 3. messze látszó zöld tengerpart (mit vihar s hullám visszatart); 4. szilaj forgószél szivemben (gondolatként tova reppen); 5. szökő meteór az egen (elhamvadt el… nagyon régen); 6. bűvös hideg északi fény (mint csillag télnek éjjelén); 7. megtestesitett szerelem (és utól még sem érhetem); 8. közeledő nagy üstökös (s tán távozása örökös); 9. vagy léggolyó, vagy angyalom! Én föld… te tőlem elsietsz!” – Minő erőtetett, csavart képek! Ha az „Üstökös” lerajzolná ezt a Katinkát, hiven a leirás után, aligha megörülne neki a szerző. Pedig e szerzőt régen ismerjük s komoly irodalmi igyekezetét régen becsüljük. Ebből az következik, hogy nem minden vers sül el s a nagy szavak sokszor olly komikai hatást idéznek elő, a minőt álmunkban sem gondoltunk.

Kakas Márton

Tyúk Klárának, Jércze Bibinek, Kappan Tóbiasnak, Pulyka Lőrincznek, Gunár Mártonnak, s minden egyéb tollas atayafiságnak szives üdvözletet mond Kakas Márton azért a nagy buzgóságért, melylyel öt leveleikben fölpezsditeni koronkint el nem mulasztják. Ezentúl is rajta leend, hogy rokonainak becsületére váljék, de azt nem teheti, hogy atyafiság örve alatt egy-egy pelyhedző versecskét becsúsztasson az ujságba. Ő maga is alig tud már kijönni a szerkesztővel.

A versaillesi udvar, novella

Ön ugy ismeri a versaillesi udvart, mint a szentgáli vadász, a ki azt beszélte, hogy látta a királynét, mikor ezüst tésztát nyujtott arany sodrófával, s szegfü borssal meg fahajjal tüzelt a lábasok alá. Ismerkedjék meg ön azzal az anekdotával, a mellyben a váradi basa bement a kocsordi templomba prédikácziót hallgatni; a derék lelkész épen akkor sokat emlegette a szent igék között Pontust és Cappadociát: nem türhette ezt a basa, és felkiállta rá: „csak maradj te Kis-Kocsordon, s ne térj Pontusra Cappadociára, mert azok az én császárom tartományai, a miknek tehát hagyj békét!” Sok jó magyar irónak el lehetne ezt mondani: ki irhatna honi tárgyakról, a miket ismer, okosan s ir külföldiekről, a miket roszul ismer, hamisan: „Csak maradj te Kis-Kocsordon!”

Szent-Ábrahám, Erdély

Szent Izsákra és szent Jákobra kérjük önt, ne küldjön már Szent Ábrahámról több verset Vörösmarty halálára, mert már sok lesz.

Az én faggyúgyertyámhoz

Valóban költői tárgy, méltó a megéneklésre. Itt-ott van benne jó ötlet is. Az első strófa így pislog:

„Zengek rólad, pisla gyertyám,
Magasztaló éneket;
Az én árva lantom és te
Épen összeilletek:
Faggyuból van az én lantom,
Füzfából vagy öntve te,
Jánosbogár a te fényed,
Lantom dörmögő medve.”

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ