Turcsány Péternek odaátra

Szavaim – letört deszkái hajómnak
Szkülla s Kharübdész örvényeiben –
– intő jelek csavargó halandóknak:
elégünk a part őrtüzeiben.

Nem vagyok ura az időmnek, néha
kilopózik belőlem a lélek
s végtelenbe tör. Görcseimet méla
pusztulásba oldom s nagyon félek,

hogy idegen földön állok emberek
közt majd a gyászban némán feketén.
Az öntudat gyávasága? Meglehet,
varjúszó lesz csak száraz jegenyén.

Mint dán királyfinak, idegen hajón,
mikor hazámba visszaérkezem,
a hajótat kétes ringása meggyón:
Rasmussen hite érkezik velem.

A csavargó poétáknak élni kell
tovább, hisz a szárba szökkent virágot,
mert e föld adta, csak e föld veheti el.
Így teljesedik szabott világod.

Utóirat

Nem vihetek mást nektek, csak verset, csak
verseket. Nyújtom felétek két kezem.
Ne várjátok, hogy jelszókat kiáltsak,
nagy békesség vágyával érkezem.

2015. november 13.