Atlanta árnyékában / Szász János (3)
Amíg Atlantához érünk, és egyáltalán kiderül, mi közünk nekünk és Szász Jánosnak az Elfújta a szél egyik meghatározó helyszínéhez, el kell mesélnem, hogy miként próbált János – talán 1990-es megfutamodását ellensúlyozandó – kétnyelvű, magyar-román folyóiratot indítani Bukarestben, s hogyan fulladt bele az érdektelenségbe szándéka az első szám megjelenése után.
A történet ideje ugyancsak 1994, a felfelé ívelő hiperaktív szakasz kellős közepe. János rendületlenül küldi napi jegyzeteit, de közben kósza hírek szállnak arról, hogy lapkészítésben sántikál. A híreket fotóriporterünk, Székely Sanyi hozza-viszi, aki elvállalta a futárszolgálatot is, hogy valamivel több fizetést vehessen fel hó végén, minden reggel egy tiszteletpéldánnyal és némi román sajtótermékekkel felpakolva, elvillamosozik Szász János lakásáig, ott bekopogtat, kap egy kávét vagy egy üdítőt, amíg János még egyszer átfutja és borítékba csúsztatja az éppen soros kéziratát (amit igazából csak egyetlen gépírónőnk, Mandel Lenke tud kifogástalanul kisillabizálni, s amíg nálunk dolgozik, addig ő az első, aki Szász János hiteles olvasója). Sanyi olykor megsimogatja a kíváncsian körülöttük lábatlankodó, idős házőrző kutyát, Lexit, meghallgatta János motyogását, majd tarisznyájába sóllyesztette a küldeményt és visszatért a szerkesztőségbe. Néhány keresetlen tőmondattal mindig vázolta előttem, éppen mi hír a Szász-portán. Most éppen azt: Szász János kétnyelvű újságot akar indítani.
Hiszem, ha látom – kajánkodok, és meg vagyok győződve róla, hogy Sanyi valamit félrehallott, félreértelmezett, nem szabad felülni a szavainak. de aztán pár nap múlva megérkezik, kézirat formájában a „látlelet” is, a bizonyíték, hogy az értesülés nem volt éppen alaptalan…
De ez a kézirat már nem is csak a szándékról, hanem egyenesen a kudarcról szól:
Nem lesz román hetilapunk
Sajnos.
Ahhoz, hogy megindíthassuk, Alapítványt kellett volna létesíteni, hogy a törvényszéken bejegyeztetve, annak alapján lapkiadási engedélyt kapjunk. Arra gondoltam, felkérek öt román és öt magyar értelmiségit, mert legkevesebb tíz embernek van joga alapítványt létesítenie. Román alapítók: Ion Caramitru, Mircea Dinescu, Alexandru Pippidi, Dinu Giurascu, Stefan Augustin Doinas.
Ám Kolozsvárott három magyar értelmiségit leszámítva (köszönöm bizalmukat) olyan ellenállásba ütközöm, hogy óhatatlanul arra kellett gondolnom: ha ezt se vállalják, vajon írnak-e majd a lapba? Oly módon nem lehet lapot szerkeszteni, hogy legkevesebb három szám ne legyen nagyjából készen. S minthogy én bizonyos mértékben párhuzamosan képzeltem el a román és a magyar szerzők dialógusát, s minthogy most erről le kell mondanom, kérdésessé vált magának a lap megszületésének értelme.
Igaz, sok fiatal erdélyi magyar értelmiségi fölajánlotta közreműködését, de a bukaresti piacon nincs mód eladni a már négy, fiatal szerzőktől írott lap mellett még egyet. S mivel én a hetilapot a piacon szántam volt eladni és nem a parlamentben és a szenátusban ingyen osztogatni, a lap efféle változatáról le kell mondanom.
Ehrenburg írja emlékiratában, hogy amikor a hatvanas évek elején Moszkvában Picasso-kiállítás nyílt, tízezres tömeg ostromolta meg a Manezs-termet, hogy bejusson a múzeumba. Az igazgató arra kérte Ehrenburgot, menjen ki az erkélyre, és próbálja megnyugtatni a tömegeket.
Ehrenburg kiment és azt mondta:
– Moszkvaiak, én negyven éve várok erre a kiállításra, várjanak maguk még egy órát!
Hát akkor várjuk ki mi is azt az órát.
Szász János
Ui. Kedves Szilágyi N. Sándor! Köszönöm támogató cikkedet, de látod, még várni kell. Lehet, te megéred azt az órát, amikor lesz román hetilapunk, én azonban nem, addigra már a fű alól szagolom az ibolyát. Sebaj – erőst remélem – te éppoly jól fogod szerkeszteni, mint én szerettem volna. A hatszázezer lejt pedig odaadom a mozgássérülteknek.
Ugyanakkor Tóth tanár úrnak üzenem Fenyédre: köszönöm meleg és támogató szavait a lap ügyében, de hát láthatja, mi az ábra… (RMSZ, 1994. június 14.)
Cseke Gábor
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza
2011. március 22. 15:23
Máshol más a helyzet. Finnországban például svéd szerzõk finnül is közölnek. Ahol pedig svédek élnek, azokon a területeken tanulnak a finnek svédül az iskolában
2011. március 22. 16:31
Tamäs! A harmadik Szász cikket még nem olvastam, de csak javítani akarom a hozzászólásod. A svéd nyelvet minden finn diáknak tanulni kell a 7. 8. és 9. osztályban. Kis túlzással mondhatnám, hogy olyanoknak is akik svédeket sose látnak. Ezt a törvényt a politikusok „szeretik”, de fokozza a svédekkel szembeni előitéleket. Kelet- Finnországban például az orosz hasznosabb nyelv lenne.