Betöltötted a 18-at, nagyapád mondta, kapsz egy Super Carpaţi kismotorbiciklit.
Boldog voltál, bár a motorbicikli csak 75 köbcentis, de mégis motorbicikli.
Megtetted tatádig a 200 kilométert a „székely gőzössel”, az se ment gyorsabban, mint a te leendő motorod.
Tatád felköszöntött és azt mondta, a többit holnap.
Másnap seperc alatt a városban voltatok, ahol nagyapa azt mondta: Figyelj rám, fiam. A Szuper Carpaţi drága kincs, jó, ha van, de jobb, ha nincs. Belemész vele a sárba, és dobhatod a mocsárba… Ezért nem veszek neked motorbiciklit. Kapsz egy fényképezőgépet, annak több hasznát veszed.
Az üzletben jobbnál jobb gépek sorakoztak a polcokon, egy Zenitet kért az előttetek vásárló ‒ neked is ilyenre fájt a fogad ‒, megnézte, megforgatta, kibontotta, majd visszaadta és megköszönte.
Nagyapád karodnál fogva kivonszolt, te megkérdezted: miért nemvettétek meg a fényképezőgépet. Erre az öreg válasza: Ha a másiknak nem tetszett, én miért vegyem meg?
Felültetek a járgányra és hazáig meg sem álltatok, otthon az öreg azt mondta: Nem vettem neked semmit, de íme a citerám, neked adom, itt az ideje, tanulj meg rajta játszani.
Te meg hazautaztál, motor, fényképezőgép helyett – citerával. A vonaton eszedbe jutott a másik nagytatád, akinél az unokatestvéreddel jártatok, aki azt mondta: Fiaim, itt van egy tangóharmonika, amelyikőtök eljátszik rajta egy nótát, viheti.
Te meg se próbáltad, az unokatesód viszont eljátszotta rajta a Gyere Bodri kutyám, szedd a sátorfádat, mire a harmónika is szedhette a sátorfáját, s ment vele…
Azóta is öl az irigység.
Na, mindegy, majd megtanulsz citerázni, az is egy hangszer.