Vadmalac komája egy papírlappal a kezében jelentkezett, hogy ő verset írt. Rögtön fel is olvasta a nyolc sort, ami tulajdonképpen egyetlen összetett mondat volt, nyolcszor elismételve:
”És mi csak állunk, és bámulunk.”
– De hiszen ez nem vers! – fakadt ki Vadmalacból az őszinte meggyőződés. – A témát kissé variálnod kell.
Komája így kontrázott:
– Hiszen ez a valóság, a mi valóságunk!
Vadmalac különben szerette a ritmusát Komája szövegének, és a tartalmát sem firtatta. Kompromisszumként végül is kibökte:
– Vesszőt tehetnél a mondatok végére.
Megköszörülte a torkát: – És ponttal zárd le mindenik szakaszt…

1. Gergely Tamás:
   2019. január 9. 06:42

   Köszönöm a találó illusztrációt, Gabi!

2. B.Tomos Hajnal:
   2019. január 9. 10:43

   Csak gyanitom, hogy Vadmalac a jobb oldali lehet, mert, hogy olyan kritikus képet vág. Vagy nem nem épp ennyire (el)találó az illusztráció ?