Hadnagy József: Seherezádé

Seherezádé, mesélj!
én folytatom, ha abbahagyod,
mesélj, míg ablakomban
kihunynak a csillagok…
 
Ha kifáradsz, beszélek én,
még formában vagyok,
forgatom magamban, míg
befejezem a mondatot…
 
Seherezádé, mesélj!
Vagyok-e, aki vagyok?
Nézd: hosszabbodnak az éjszakák,
s pislognak a csillagok…

 
Albert-Lőrincz Márton: (Seherezádé és Sahrijár)     

A szultán neve Sahrijár,
kinek mesél a drága lány,
a legutolsó menedék,
szüzek között elrejtett ék.
 
Elringat álmos ágyakat,
hol kardra hánynak vágyakat,
s most ölni akar és ölne már
a teljhatalmú nagy szultán,
 
de vár, kivár a csacska szóra,
ólmot dönt le virradóra
szemhéjáról, hogy hallja még
a vadóc lányka mit mesél.
 
És mesél, mint ki életét
menti, atyját és nemzetét,
mint aki tudja, hogy a halál
áldozatra így nem talál.
 
És mondja, mondja a magáét,
sietteti a perc, mi másért 
mesélné el élete dolgát, 
szorítva a halál torkát?
 
Meghalni nem, ő élni vágy’,
s amit elmesél, Sahrijár
elorozza a haláltól,
s a szűznek baldachint ácsol.