Kiss Székely Zoltán: A nincstelen hagyatéka

Reád hagyom a kistemplom eloldozódott harangszavát,
ahogy elül a Csereerdő alján vasárnapi nyári délutánon.

Reád hagyom a Somostető útját s a Németkalap felé menet
a fogas ebírek mezejének fokhagymaszagát. Reád hagyom.

Reád hagyom az öt luc árnyát dédnagyapám sírja körül
s a cinterem hűvös homályát a református sírkertből.

Reád hagyom öreg gombász barátom temetését és a Hargitán
az első zsendice-evés meghitt varázsát Üdő Márton szobra alól.

Reád hagyom a Szent György utcai ház összeesküvői félhomályát
Zsiga házában a Maradék be nem zúzott példánya körül.

Reád hagyom az első gyöngyvirág hófehérét és a Bulevárdon
lakmározó csonttollúak decemberi csattogását. Reád hagyom.

Reád hagyom maradék lovak ugrásának ívét, ahogy a nyugvó
napba rohantak a régi lóversenypályán a Máriássy-erdő alatt.

Reád hagyom a napnyugtákat, ahogy a felhők vértje alól a
dombhát mögül visszacsillantak a Barátok temploma toronygombján.

Reád hagyom az internátus lánymosdóinak tárt ablakait, amikor
csodás mellecskék sejdűltek a sűrű zuhanygőzben. Reád hagyom.

Reád hagyom a szeptemberi forgószél keverte port iskola-
kezdés előtt a kollégium udvarán az utolsó nyári rekkenőben.

Reád hagyom az eperfa árnyát házunk udvaráról
s a kimoshatatlan epernyomokat egyetlen ünneplő fehér ingemen.

Reád hagyom a hólyagos júliusi esőt s az akácfa lombjába
búvó vadgalamb turbékolását az Ebhátról. Reád hagyom.

Egy feltétellel. Teremtett új, más világodba a megtért
zarándok vándort ne vendégként fogadd.

Ilyenkor nagyon fáradtnak és gyengének és lustának érzem magam.
Gyengeségemet is reád hagyom.

2019. január 9.

1 hozzászólás érkezett