Kiáll a tornácra Vadmalac, mert valami különöset vett észre bentről. Komája szórt maga elé – mintha vetne – valami fehér port.
– Mit csinálsz? – kérdi tőle meglepetten.
– Irtom. Méreggel a gazt…
– …a mocskot. A gazt, a mocskot…
Ezt már ketten mondták, kórusban.
– Évek óta teszed – folytatja Vadmalac a dumát –, mégis egyre több van belőle. Lassan ellep bennünket.
– Hagyjam abba?
Vadmalac eltakarja az arcát. Lelki szemeivel munkatábort, holokausztot lát.

1. Demeter Mária:
   2019. január 10. 09:40

   E rövid íráska több kérdést hoz magával…Merthát hogyan lehetne írtani a gazt és mocskot? És mindenki más szemszögből látja a dolgot,mindenkinek más a gaz.

2. Keszthelyi György:
   2019. január 11. 05:54

   Mint jól megfogalmazott és összegzett írás (alkotás) értékelendő. De nem kéne már egy kis béke, nyugalom ebbe a büdös életbe?

3. Demeter Mária:
   2019. január 11. 16:23

   Az élet már ilyen.Egyensúlyra törekvés, folyamatos pusztítás és gyógyulás újra meg újra…