A csend morzsáival hintett földabrosz fölé
árnyék hajol és a fedetlen széles tornácon
összemaszatolódik a kerek vastag üveglap.
Mintha körbe forogna a vén kerekasztal.

Kapaszkodnak reá az öregedő emlékek:
ökörnyál bája bújócskázik az őszi fényben,
frivol szénaillat tapad csillagpázsit bugába,
augusztusi hullócsillag pora pihen el rajta,
aranyszemű fátyolka röpte zuhan reá.

És az üveglapon a hallható csendben
biztató tisztulást hoz,
hogy az első hóharmatból
gyöngysort olvaszt még a nap
az ökörnyálak összekuszálódott,
letapadt koordinátarendszerében.