Éppen a havat lapátolta Vadmalac, úgyhogy a válla fölött látta a Komáját közeledni. Feltűnt neki, milyen peckesen lépked.
– Mi van, begipszeltek? – kérdezte tõle, ahogy az közel ért.
– A mocsok, tudod, szabadkozott a Koma, már nem a bokánkig ér. Kell vigyázni, el ne merüljünk egészen.
A mocsok alatt azt a környezetet értette, amelyikbe belekényszerültek. Amelyik meg- sőt, belepte őket.
Értette Vadmalac magyarázat nélkül is. Megállt a lapátolásban, megköszörülte a torkát, végigsimította fején a borostát, majd ezt mondta:
–Tudod, minek nevezte ezt apám? Nyakig vagyunk a sz@ban.