csendes napkelete-ritkán bár
   de felpattan a kehely
   adatik öröm-pirkadat
föl, föl a dombháton
   a nagyváros józanságát
   hátunk mögé eresztve
tünde hangulatunk bátorít
   az igazi nevetés
   felé fúj a hajnali szél
s völgybe pergenek a hegy kövei
   mintha Marosig
   görögne mindahány
csupán e néhány napkeltére
   bízom a kedvem
   mintha fényt kortyintanék
szavaktól részegülten
   amelyek elsussannak
   a reggeli égbe
sarkantyúzhat engem hó harmata
   széna friss
   kasza utáni illata
lehűthetik vágyam
   csípős tavaszi hajnalok
   sárga lombja az ősznek

kelleti bennem magát
   a béke csendje
   s szomorkodom