Kaptam egy fotót egy festményről; megosztom veletek – és megpróbálom kitalálni, kik szerepelnek a faliképen, mely egy népszerű varsói kocsmában ma is megtekinthető…
A fővendéget Kania elvtársnak saccolom – de nem vagyok benne biztos, hogy valóban Jaruzelski elődje ül az asztalfőn (Leonyid ljics Brezsnyev mellett).
A beazonosítás egyáltalán nem egyszerű.
Leonyid Iljics is túl fiatal még, nincs ki neki a négy… Szovjetunió Hőse aranycsillaga; csak kettő…. (A hőscsillagok számából és a csehszlovákok távollétéből arra következtetek, hogy az 1968-as állapotot örökíthette meg a varsói Leonardo da Vinci. Ja: Kádár elvtárs sincs a képen…)
A festményen a „bulizók” között jól felismerhető a már említett Leonyidon túl (mögötte) Honecker a munkásököllel; a jobbszélen Fidel szivarozik (és tapizgat lazán); a balszélen talán Teng Hsziao-ping vigyorog; tőle jobbra esetleg Ceausescu smárol egy elvtársnőt (nem az Akadémikusnőt); Brezsnyev jobbján pedig talán a házigazda Stanislaw Kania (’JOBB MA EGY KÁNYA, MINT HOLNAP EGY VÁNYA’)…
De a béketábor elég hiányos. Nem tudom, ki ül Brezsnyev balján, ingujjra vetkőzve (talán Zsivkov?); ki áll a kínai fölött panyókára vetett zakóval; ki van Lenin képe alatt /hacsak nem Jaruzelski, napszemüveg nélkül/; ki alszik az asztal sarkán (nem valószínű, hogy Kádár elvtárs lenne…); ki esett le székéről az asztal alá; ki ül a padlón; megszemélyesítenek-e valakit a pincérek (az egyik tiszta Mikoján), a zenészek, meg az örömhölgyek…
A festmény amúgy jópofa, szocreál stíusú; sűrű az élet- (és étel-)szag; a lengyel (?) lányok (?) is életszagúan viselkednek, az elvtársak pedig igyekeznek nem lemaradni.
A kép a varsói Fogadó a Vörös Disznóhoz (Oberża Pod Czerwonym Wieprzem) nevű becsületsüllyesztőben lóg a falon. (Az ’oberza’ a francia ’auberge’ lengyelesítése – angolul a fogadót Red Hog Inn-ként emlegetik.)
Találtam a neten egy bőbeszédű becsalogatót; ’nyugati’, főként amerikai turistáknak szánhatták – állítólag tömegesen látogatják az ’Inn’-t, mindig teltház van… ezzel a címmel:
AZ UTOLSÓ KOMMUNISTA VACSORA – a varsói ’disznós’ kocsmában
(A jézusi ’utolsó vacsorára’ utalás telitalálat, az ’apostolok’ társaságát tekintve – még ha nem is volt igazában az utolsó, ahogy a harc sem lett a végső, és a világ sem úgy lett nemzetközivé…) A továbbiakban a PR-szövegből mazsolázok:
A százéves intézmény ’címerállata’ a képen az ajtó (és a pincér) fölött kivehető. De van egy az asztal közepén is… A nevet (Vörös Disznó) a kocsma azonban állítólag az oda /és a környékbeli kocsmákba/ sűrűn látogató ’vörös disznók’ után kapta… Járt itt egykor Lenin, Trockij, Dzerzsinszkij, talán még Rosa Luxemburg is Zetkin Klárival; később a Lengyel Népköztársaság több jeles vezetője és a szocialista országok vezérei közül is sokan…) Olyan kiemelt pártprotokollos hely lehetett, mint régen Budapesten a Mátyás-pince – (ezt nem a brosúrából: saját kútfejemből vettem…. Amúgy is megcsapott a nosztalgia füstje: első budai kocsmám is hasonló nevet viselt, a mellette fakadó Disznófő forrásról kapta. Közel volt a zugligeti ELTE-diákszállásunkhoz – személyünkben leendő ’celebek’ látogatták; az ’átkos’ és a ’tábor’ vezérei azonban nem jártak arrafelé…)
A fölkínált menü is tükrözi a béketábor sokszínűségét – mindenhonnan van legalább egy ’tipikus’ étel – általában az adott ’szocialista’ ország valamelyik vezetőjének kedvence. (Ahogy írja az ismertetés: az asztalnál még tovább él és megkóstolható a térképen már nem is létező országok gasztronómiája: finom fogások a Szovjetunóból, Csehszlovákiából, a Német Demokratikus Köztársaságból vagy Jugoszláviából…) A kínálat zöme természetesen lengyel… Az ét-(ital-)lapon van presszókávé proletár módra (netán pótkávéból?), de iható az ír munkásosztály kedvence (Irish Coffee), és az amerikaié is (Coca Cola); kaphatók Husák elvtárs kedvelt sörfalatai, Brezsnyev boszorkányos húsostáskája (pelmenyi ’Koldunyja’), Gierek gombalevese De Gaulle-módra, szovjet művezető-leves (borscs), Vörös Disznó karaj első titkár módra, Lenin borjúsültje 1913-ból, Erich (Honecker) sörben készült eisbein csülke, Tito vaddisznósültje, és kipróbálható tovarășul Ceausescu paprikás-cujkaszószos vesepecsenyéje is; kérhető proletár-hamburger vagy burzsuj beefsteak, Todor (Zsivkov) sopszki salátájával; az édesszájúakat várja Fidel kubai rummal felturbózott vaníliás eperkoktélja, vagy az alkoholmentes echte lengyel almáspite. A séf ajánlata a fokhagymás vörös disznóborda, helyben sütött friss kenyérrel. És van bőven sör is (igaz, szinte csak Zywiec), bor is, no meg persze vodka is (vagy 30 fajta), valamint konyak, viszki, rum és gin is az ízlésficamodott nyugati proletároknak… Magyar ételt nem találtam. Krumplilevest sem. Úgy tűnik, Kádár ritkán járt ide bulikra… Kínálnak ugyan egy Batory-ráksalátát – de annak a nevét a magyar-lengyel-erdélyi Báthoryról elnevezett óceánjáró ihlette… Kár, hogy nincs – mondjuk – Bloody Liz Batory koktél, becherovkából és egri bikavérből keverve…
A lengyel földre látogató turistáknak prémium-csemege a fogadó fölkeresése. A nagy falikép és a számos fénykép a falon kicsit föllebbenti az egykori vasfüggönyt… A képeken a mai lengyel vezetők és celebek, világhírességek – akik eljöttek ebbe a becsületsüllyesztőbe egy kis kulináris időutazásra…