Az Élet sok, új kapuja

… Sokszor teszik fel azt a kérdést verseivel kapcsolatban, mint az a francia kolléganőm, akivel Adyról beszélgettem a Boul’ Mich’-en. „Nem értem ezt az Adyt – mondta –, hogyan írhatott itt az Őszről, hiszen mindenütt csak diákok járkálnak. Hogy inspirálhat ez halálhangulatot?” Pedig az illető kolléganő elég jól ismerte Adyt, de egy dolgot nem tudott róla: a leglényegesebbet, hogy belső drámákat írt; ahol a szereplők nélkülözhetetlenek és a környezet csak díszlet, amely gyakran laza kapcsolatot alkot a belső lényeggel. Nem elég tehát – bár ezt is kell tudnunk róla – hogy szimbólumokon, sőt jelképrendszereken át jutunk el csúcsaihoz, de csakis úgy, ha nem veszítjük szem elől a már elért csúcsokat, hogy teljességében, összefüggésében és egyszerre lássuk az Élet és a Halál arcát. Csak „hideg gyémántporával” kerülhet igazán emberi közelségbe még a Nap is…