Reményi Erdélyben

Kézdi-Vásárhely, aug. 15-én. Aug. hó 9-én vala szerencsés városunk, világhirü művész-hazánkfiát Reményi Edét fogadhatni. Csernátonig mentünk elébe lelkes szónoklatokkal üdvözölve az érkezőt, mikre őszinte lelkes, magyar nyiltsággal felelt. Egy öreg csikóbőrös kulacs s a hires kézdi-vásárhelyi mézes pogácsák kézről kézre jártak a vidám csoportban, s főképen az angol uraság, ki a művész kisérője – ugy meghuzta a félvedres kulacsot, hogy magunk is megbámultuk. Toronymagas porfellegben közeledtek, a rohanó kocsik a városhoz, melynek végén ünnepileg öltözött kis leánykák fris koszorukkal áraszták el a művész kocsiját.
Közebéd után, melyet lelkes felköszöntések fűszereztek, a művész szállásán, megjelent a városi nemes csizmadia-czéhnek négy tagból álló küldöttsége, szives üdvözlés után tudtára adva, miszerint a nemes czéh az ünnepelt művész, nevével évkönyveit megtisztelendő, ugyan azon napon tartott gyülésében csizmadiainasnak kinevezte, meghíva egyszersmind a művész urat, hogy az egybegyült nemes czéhet megjelenésével megörvendeztetni sziveskedjék.
Reményi azonnal több ur társaságában megjelent a czéhgyülés helyén lellkes éljenektől fogadtatva, megköszönte a nemes czéh bizalmát, megkérte neveiket egyeként emlékkönyvébe beirni, s mig ez és a hazafias szavaktól kisért áldomáspohár üritése folyt, megszemlélve a czéh zászlóját, elrendelte, hogy költségén Magyarhon s a Székelység czimere a zászlóra felhimeztessék, valamint, hogy a nemes czéh egy pár magyar csizmát készittessen számára. Természetesen, hogy mindez örömmel, lelkesüléssel fogadtatott.
Most már a hangversenyről kellene irnom, hanem – sutor ne ultra – csak a székely nótára tett megjegyzését egy vidéki társunknak emlitem meg, t. i. hogy egy ily kalákással 3 nap alatt Háromszék tenger gabonáját mind le arattatná. – Hangverseny után fáklyák lobogása s a Szózat éneklése közt kisérte a lelkesült tömeg szállására s onnan a tiszteletére rendezett vacsorára a művészt, hol természetes, hogy a lelkesnél lelkesebb felköszöntések szintén ki nem maradhattak.

Reményi Ede (eredeti nevén Hoffmann Ede, Miskolc, 1828. január 17. – San Francisco, 1898. május 15.) zeneszerző, hegedűművész. A világ öt kontinensén ismert virtuóz, Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel kitüntetetett hegedűse volt.

Másnap városunk (mely szintén tiszteletblei polgárnak választotta) bucsut mondott a derék művésznek, a csizmadia-czéh emlékül egy régi emlékpénzzel lepve meg, az ilyenekben szerfölött gyönyörködöt. Utját innen Brassó és Szebennek vette.
Bevégzésül csak egy pár szót még derék csizmadiáinkról. Ők ugyanis már régóta egy kis olvasó-egyletet alakitottak, üres ideiket hasznos olvasással töltendők. Több lapot hordatva már előre értesülve voltak a művész világhire, hóditásai és diadalutjáról s innen magyarázható, hogy városunk többi lelkes czéhjei felett most csak ők szerencsések a világhirü művészt, az angol királyné ő felsége solo-hegedűsét czéhök tagjául birhatni.

Vasárnapi Újság, 1860. augusztus 26-án (35. szám)