Gergely Tamás: Mágneses mező

A lakásból figyelték a Komát: forgott a saját tengelye körül. A ház előtt, kezében tartott valami fekete tárgyat, egy mobiltelefonhoz hasonlító bakelit vázat, majd beleszólt:
– Halló! Halló!
Vadmalac vette a lapot: kinyitotta az ablakot, majd kiszólt:
– Halló, halló, itthon vagyunk, gyere be!
Már leültették, már kapott egy pohár pálinkát, hogy melegedjék fel a lelke, s akkor érkezett a felvilágosítás:
– Megváltozott, tudjátok, a Föld mágneses mezeje. Következésképpen eltolódik Észak meg Nyugat, be kellett hát mérnem, hogy ti merre vagytok a régi helyeteken.
Összenézett Vadmalac meg Malacka:
– Persze, persze.
Aztán töltődött a Komának még egy pohárral – mágneses mező ellen.

Forrás: Lenolaj.hu

2019. január 22.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights