Internet kávézó CSUTAK István, ANDRÉ Zsuzsa, BÖLÖNI Domokos
Folytatjuk kávéház-ankétunkat. Kérdéseink ugyanazok mint eddig:
1. Elődeink kávéházba jártak – ittak, beszélgettek, írtak. Közösséghez tartoztak. Hova jársz te, melyik „kávéházba”? Hol vagy igazán otthon? Átvette volna az Internet vagyis a Káfé és más online találkozóhely a kávéház szerepét?
2. Schiller rothadt almával, Ady borral segítette meg az ihletét. Méliusz kávézott. Hány cukorral iszod te a kávéd?
Hetedik ”adagunk” válaszai:
CSUTAK ISTVÁN a Garabonciás (ma: Garabonciás – Wandering Magicians) együttes lelke, gitárosa
1. Igazából otthon vagyok otthon. Nem is szívesen járok ki belőle. A kávéház szerepét semmi nem tudja átvenni. De nem is kell, hogy átvegye. Az idők nagyon megváltoztak. Műanyag pohárból, futtában… Beszélgetni sem kell, ott vannak a szmájlik.
2. A kávét 3 pötty édesítővel iszom. Folyamatosan. Löttykávét.
ANDRÉ ZSUZSA csíkszeredai hobbifotós
A kávéház, mint fogalom, és mint jelenség nagyon meghatározó volt az életemben. Igen fiatalon „megcsapott a kávéházi füst”. Hosszú éveken át a csíkszeredai Tilos kávéház rendszeres látogatója voltam. A Tilos volt a csíki kulturális és ifjúsági élet egyik fő bástyája. A szó szoros értelmében ott nőttem fel. Formált a cigarettafüst, megcsapott a borgőz, feltöltött a kávéillat, csiszolt és alakított az a sok-sok éjszakába nyúló, világmegváltó beszélgetés, vita, eszmecsere, de főként a zsongó kávéházi légkör. Véletlen találkozások, szárnyat adó szerelmek és szárnyat szegő szakítások, a mai napig tartó őszinte barátságok, és felejthetetlen élmények helyszíne is számomra. Nem volt olyan nap, hogy be ne menjek… Haza jártam oda…
A kávéház füstje és zaja lassan elhalkult az életemből, de a kávé megmaradt. Lágyan, sok-sok tejjel. Nem kell, hogy felpörgessen, csak simogasson.
BÖLÖNI DOMOKOS irodalomszervezõ, jó tollú humorista. Marosvásárhelyen él
1. Sosem jártam igazi kávéházban. Mégis, rémlik, hogy a kilencvenes évek elején Budapesten csavarogván Kibédi Varga Sándor barátom elvitt a New Yorkba, de ott talán csak a bútorzat hasonlított az egykorihoz, minden nagyon drága volt, csakhamar továbbálltunk, s végül jó messze, az Újpest Városkapu földalatti italozójában éreztük igazán jól magunkat.
Falun telt a gyerekkorom, az ifjúságom kisvárosban s a kissé nagyobb Marosvásárhelyen; aztán ismét 17 évig falun tanárkodtam. Ott a községi korcsoma volt a kávéházunk, lehetett (módjával) politizálni, anekdotázni; írni azonban sosem. Visszakerülve Marosvásárhelyre, hiába kerestem volna a régi vendéglőket, a hangulatukat legalább, elsöpörte valamennyit az új világ. Helyükön fényes éttermek, klubok, effélék tündökölnek. Beigazolódott egy korábbi sejtés: mire oda jutok, hogy ezt-azt megengedhetnék magamnak, kiderül, hogy már szinte semmihez nem tanácsos hozzáférnem.
2. Néha írtam lebujokban, olcsó vörösbor mellett. Ma már nem járok sehová, mert nehezemre esik a menés. Volt egy kedvenc helyünk, kábelkocsmának hívtuk, az képezte az „átmenetet” a kávézó és a netes világ között. Szűk baráti körben próbáltuk érteni a dolgokat. Idehaza viszont cukor nélküli kávét iszom, és az internetnek hála tájékozottabb lehetek, mint aktív újságíró koromban bármikor. Nem sírom az életemet vissza, nem is dobom el magam a zárkák nélküli kis házi mennyországért. Mostanság régi lapok digitalizált oldalait „böngészem”; és bár egyre gyakrabban fenyegetnek a halál félelmei, azért fölöslegesen nem érzem rosszul magam.
André Zsuzsa: Telc, Csehország
(Folytatjuk)
Kérdez, szerkeszti: Gergely Tamás
Pusztai Péter rajza