Bálint Tibor: Arcképek a köröm hátán (1)

Szeszélyes „értékvadászatunk” az elmúlt, nem túl dicső, de tényszerűen valóságos, huszadik századi évtizedek szellemi lenyomataiban – folytatódik. Ezúttal néhai Bálint Tibor írói bravúrjával, aki egész irodalomtörténetet próbált miniatürizálni – a köröm hátára. Ebből válogattunk.

ELŐHANGOK EGY MINIATŰR IRODALOMTÖRTÉNETHEZ

Pomogáts Béla szerint a lapban megjelent azonos című sorozat tulajdonképpen a prózaíró naplója, aki napi munkája során feljegyzi felismeréseit és gondjait, számot ad műhelyproblémáiról. Az Arcképek a köröm hátán című sorozat miniatűr íróportrékban, ötletekben és rögtönzésekben fogalmazza meg Bálint Tibor irodalmi eszményeit. Janus Pannonius, Petőfi, Arany, Mikszáth, Krúdy, Szomory, Kosztolányi, Karinthy, Nag y Lajos, Kós Károly, Kuncz Aladár, Nagy István, Arghezi, Dante, Turgenyev, Gogol , Dosztojevszkij és mások ennek a vázlatsorozatnak a hősei. Pár vonallal felrajzolt arcképek, apró megfigyelések, apokrif anekdoták, példázatos történetek rendeződnek egymás mellé: a kolozsvári író személyes irodalomtörténete gyanánt. (Irodalomtörténet, 1977/2. szám, Szemle rovat)

Bertha Zoltán szerint: „E miniatűr portrésorozatban, finom tollrajzokban a személyes vonzalom együtt él a megértő-átérző szenvedéllyel, a művész-utódnak a személyiség mozdulásait, karakterjegyeit szemlélő és az azokkal azonosuló érzelme. A jegyzetfüzér, olvasónapló vagy szubjektív irodalomtörténet sziporkázó ötletekkel szikráztatja fel a megidézett klasszikusokat. Az irreális, látomásos kép láttatja az egyéniséget, sűríti annak létszituációját, történelmi övezetét, morális és lelki tartását, stílusát és művészetét. A különös vízió építkezik a művekből kiolvasható elemekből is, de azokat is szuverén módon alakítja. A tanultság érzete helyett a megérzés újfajta képzetei uralkodnak…” (Bálint Tibor. Akadémiai Kiadó, 1990)


JANUS PANNONIUS

Zuhanó botok ritmusa, az Élet ritmusa, a költészet ritmusa, a jövő ritmusa!…
No igen, mi lesz ötszáz év múlva? – csattog fölöttem a vita, mert azt már elértük, hogy házon kívül olvasni sem lehet a zajtól. – Mi lesz akkor, kérem: gyalog közlekedik-e majd a gyalogjáró, vagy légkorcsolyával a tetők fölött? Lesz-e ételtabletta, lesz-e vermutfröccs tabletta, és a kisüstit milyen alakban kapja be az ember? Az ölelés formái nem évülnek el soha? Mert hogy mese nem lesz, az biztos, de kár volna, ha gépek hullatnák a távolság üveggolyóját, és Krúdyt kiszorítaná a henger. Lesz-e még költészet bennünk, leszünk-e még mi a költészetben?… Ennyi kérdéstől máris meg lehet bolondulni, minden fogalmat összekuszál az ember, s így képződik aztán a vermut-légkorcsolya és a versfröccs, így az öleléspirula és a gyalogtető meg a távolság Krúdyja, ettől csikorog üveggolyó közt a henger…. Jaj, hallgassatok már el, könyörgöm, s kezemben a vers remeg –, hallgassatok, hiszen egy gyönyörű nagy emberre kell figyelnem, aki épp útra kész (Búcsú Váradtól), mellén összemarkolt köpenyét római terek nagy fehér kőlapjai itatták át fénnyel.
És amint egy pillanatig csend lesz, fölállok, s megnyugodva indulok el a biztos irányba – ötszáz évvel visszafelé!


(Folytatjuk)

2019. január 20.

1 hozzászólás érkezett

  1. B.Tomos Hajnal:

    Érdekes és egyedien “bálintos” arckép-maratonnak igérkezik ez a sorozat. Örülök az ötletnek.

Szóljon hozzá!