A. Gergely András: Szciento-metria, avagy a korporatív zsarnokságról
Fogyasztasz. Kínálják, hát veszed. Lapozod, olvasgatod, klikkeled, hát rád szoknak. Etetnek, motorizáltan, fogyasztóian. Kifigyelik, milyen sűrűn jársz arra, mit keresel, min akadt meg a szemed… S ha visszatértél, pár alkalom múlva már minden oldaladra, levelezésed margójára, letöltendő tanulmányok szél-sávján, listák lábazatára ragadva, „sütikéket” ajánlgatva ott tolong a kínálat, a csemege, a ragacs, a nassolható, az ínycsiklandó, a szempusztító színes keskenyvásznú előke, hogy vedd-edd-rendeld-kapdel-továbbítsd-markoldmeg-lájkold-ingyenvan-Tiéd-birtokold, s legyünk mindannyian rabjai, hisz mások is azok, ők is ezt eszik, ugyanígy tesznek, ugyanígy sodródnak, egyképpen majszolnak és fulladoznak… S rendre, ha nem kéred, nem is enged tovább…: nem nyithatod meg az oldalt, nem láthatod a meglelt ékességet, nem kapod meg, amiért odamentél vagy arra kujtorogtál… Csakis a sütikkel együtt kaphatsz könyvet, csakis kivételesen olcsó és testre szabott megrendeléssel láthatsz érdeklődésedre méltót, de legalább a sütikéket engesd be az ajtónyíláson, mert különben nem kapol semmit…!
A kereskedelmi forgalomban így megy ez, napra nap látja mindenki. Ügyesebbje már kicsit védekezni is képes, ám védtelennek és vadul kiszolgáltatottnak érzi magát. Ha elküldesz egy levelet, s szerepel benne a küldemény szó, figyelmeztet, hogy nem csatoltad. Ha megnézed a FB egy részesének arcképét, de még anélkül is, azonnal fölkínálja, mi mindent tudhatsz meg róla, avagy bármiről, amiről a gépezet is tudja immár, hogy érdekel. Ezeket mint adatokat bár sokszor esetlegesen, de nagy számok listája alapján kitartóan összegzi, százezred másodperc alatt feldolgozza, ezredmásodperc alatt választ is ad, kiválogat, megérint, megillatoltatja veled a tudhatóságok élményét, rád ragasztja a kell-nemkell ismerőst, s akarja, hogy ismerd meg, jelöld azt is, akit nem ismersz, aki szintén nem ismer, aki nem is fog soha látni vagy szagolni. De mert a kapcsolatháló mindenki egyediségénél is fontosabb, erre van a gépezet beállítva… A gépezet dönt, a szereped csak annyi, hogy szalutálj, viseld el, alkalmazkodj. Semmi világösszeesküvés, semmi szervezeti identitás, csakis a makrocégek praktikus zsarnaoksága.
Nem gondolnád, de így megy ez a tudományosban is. Megjelenni egy újságban, az hűha – volt valamikor. Egy Költő, egy Újságíró, egy Név…! Később már nem akkora hűha, és függően attól is, milyen sajtóban, milyen kiadónál. Aztán már az sem: miről szólva. Aztán már csak az kérdés, hányszor, s még hol mindenhol. Ha tudományoska vagy, ezt nem elég tudnod, nem elég elhitetned, nem elég intézményed nevével igazolnod vagy igazolványoddal megpaskolnod, hanem bizonyítanod kell, hogy Mindannyiuk között is első vagy, rejtőzködő világbajnok, esetleg frontember a top tízben, százban, százezerben, s a világhálón is, szaksajtóban is jelen vagy. Ezt meg úgy mérjük, ha befizeted. Ha megadod a módját, költségét, árát, bérét a nyilvántartásnak, az összehasonlítónak, a mérőléc hordozójának, a könyvtárnak, az egyetemnek, a kutatóintézetnek. Aztán már visszafordul a folyamat: a kutatóintézet akkor kap költségtámogatást pályázati úton, ha ott és úgy van jelen, ahogyan az a Nagyoknál dívik. Ha csak termelő vagy, kékinges tudósmelós, akkor semmi több nem jár, örülj, ha létezel. Ha fehérgalléros vagy, az mindjárt más. De ekként is csak úgy lehetsz tisztagalléros is, ha nekem termelsz… – mert (hisz tudod) az ellenség is termel, figyel, kalkulál, versenyt fut, legyőz, megcsal, kihasznál és lefoszt, így hát meg kell előzzük, sőt meg kell válogassuk, kivel állunk szóba és milyen feltételekkel…! Aktuális feltételeink a piaci igénytől függően tíz-öt, de olykor három-egy év alatt is változnak, tessen alkalmazkodni hozzá…!
Ha tudós vagy, s mint a tudásipariban elvárják, termeled a használati cikkeket, seperc alatt jogi hátteret kerítenek, hogy mert piaci világ lett, nehogy már saját piaci kofádhoz vidd a termékedet, hanem hozzad csak ide, nekünk, hatékonyan, piacképesen…, majd mi hasznosítjuk, te meg itt írd alá, hogy leadtad, időben, szabványosan, s feledd el, hogy az a tiéd maradna, mostantól minden tüsszentésed a Cégé, a Testületé, az Ágazaté, a Költségvetésé. A világhálóé meg csak addig, amíg azt is ki nem sajátítja valaki. (S ezen már túl vagyunk!) A tiéd csak a tudósipari belépő marad, de legyen elég az is, elvégre költségvetési pénzből élsz, ugyebár, s ha nem tetszik, majd elvonja költségvárakozásaidat az állambácsi…, s marad neked a nagy érdektelenség….! Nahát.
Az esszé teljes szövegét a Periszkóp portálon találják meg.
l