Vári Attila két verse
Vak koldus imája Robinson szigetén
Istennél van a kegyelem,
A földi ittlét: álló óra.
Es nincs jövő: a múlt gyülemlik,
s átvált Igéből láthatóra.
Érzékeink: csalóka játék,
korlátolt, mint az értelem,
amely még hisz egy jobb világot!
Nárcisz magába szeretett.
Tökély az Egy.
A többi: árnya,
páros és páratlan magánya
a végtelennek, mely testet öltve
temettetett az anyaölbe.
Az ember Isten Alanya,
s a kegyelem: az Állítmánya…
tárgyakkal jelzi s határozza
már ős-teremtő szándékában.
Hát add Uram, hogy ne felejtsek,
s mert nyelvet adtál, hadd pereljek,
Veled, magamért – ellenükben,
vagy küldj vízözönt földjeikre.
És adj mindnek egy-egy szigetet,
úgy talán győz a szeretet,
hogy mint mágnes Északja-Délje,
életét delej-vonzón élje.
Zsoldos dal rendszerváltásra
Én, részeg vallon zsoldos,
nem tudtam, hogy a zsoldom
maga a vár, mit vívtam…
Tanulság nincs, csak képlet:
romok helyett az épet
hogy kapná az, ki dúlta?!
Forrás: ÚMSZ-Színkép, 2006. március 4-5., 2. old.
Pusztai Péter rajza
2019. január 22. 16:37
Milyen jó versek ezek!