Kedves Gazdim!

Még mindig így szólítalak, mert most sem időm sem kedvem egyéb titulusokon törni a fejem. Értesítelek, hogy világgá mentem. Nem tűrhettem tovább azt a hanyagságot, sőt egyenesen lenéző, semmibevevő magatartást, melyet az utóbbi időben irányomban tanúsítottál. Hosszú éveken át hűségesen kiszolgáltalak, soha egy fityinget sem költöttél rám, nem követeltem új gumiabroncsokat, sőt még a kopott, egérszürke „kabátom” ellen sem zúgolódtam. De két éve még csak le sem törölted rólam a port, télire egy vacak pokrócot sem dobtál a motorházamra. Minden figyelmedet, gondoskodásodat arra a pucccos hibrid Mercédeszre pazaroltad, mint azok az ötvenes trottlik, akik fiatal macát csípnek fel, s aztán hűséges feleségüket elhanyagolják. Most itt vagyok egy üres parkolóban. Kicsit ki kellett fújnom magam, mert már én sem vagyok mai csirke, s aztán meg kellett írnom ezt a levelet is. Én még abból a világból vagyok, amelyben nem illett valakit szó nélkül faképnél hagyni. Gondolom, majd rám talál egy vékonypénzű ürge, akinek nem futja hibridre vagy egyéb efféle flancolásra. Hiszen még mindig első kulcsra indulok és ha kell, százassal is bírom az iramot. A legrosszabb esetben nyúlketreccé vagy csirkekeltetővé alakítanak át, de legalább foglalkozik velem valaki.

Maradok a régi, szép (és közös) emlékek híve,
a te Szürke Trabantod