B. Tomos Hajnal: Amilyen a fogadj Isten
– Határozottan állítom, manapság nem érdemes semmiért lelkesedni, de aggódni sem. Ott van mindjárt az időjárás: ma kánikula, holnapra beborul, holnapután esik, aztán fúj, havazik és kicsattan az arcod a mínuszoktól. Te pedig, szerencsétlen muki, csak kapkodsz, hol a szalmakalap, hol a bundasapka után, de egyébként teljesen tehetetlen vagy… Még senkiről sem hallottam, hogy képes lett volna a kánikulát havazásra hangolni. Persze, a politika se különb: ma egyik párt van a „polcon”, holnap az ellenfele, meghoznak egy döntést, pár nap múlva törlik. Volt-nincs nyugdíjtörvény, vagy egyéb életbevágó dekrétum.Tegnap például a feleségem hidegen tálalta fel a levest. Ha szólok, galiba lett volna belőle, mert, hogy mindig neki van igaza. Így aztán befogtam a szám és megettem hidegen azt a löttyöt. Ha történetesen kifelejtené az ebédet, akkor sem tenném szóvá: kivárnám a vacsorát…
Képzeld, a minap elém állt egy 16-17 éves süldő leányocska és egyszusszra lehordott mindennek: közönyösnek, lemondónak, borúlátónak, elutasítónak, negatívnak, tétlennek, egykedvűnek, közömbösnek, inaktívnak, érdektelennek, unottnak, szenvtelennek, apatikusnak, nemtörődömnek, s mit tudom én még mi mindennek titulált. Gyanítom, egy szinonima-szótárból nézhette ki ezeket a szavakat, mert, ha jól belegondolok, valamennyi ugyanazt jelenti: azaz, hogy én egy semmirekellő fráter vagyok. Amikor pedig látta, hogy csak nagy flegmával nézem és semmit sem válaszolok, sőt azt hiszem, kicsit el is mosolyodtam, rettenetes dühbe gurult és úgy kezdett üvöltözni, hogy kicsődültek a szomszédok: „Hát ember maga? Az ilyenek miatt lopnak, csalnak, sikkasztanak, hazudnak és ölnek, miattuk dúlnak a háborúk, folyik az ártatlan vér, a fosztogatás és az erőszak, mert nekik minden nyóc. A szemük közé köpsz s ők röhögnek. Mellesleg úgy tesznek, mintha a világnak is kutya kötelessége lenne őket megtűrni semmittevésükkel és bambaságukkal egyetemben. Hát ezt tőlem többé ne várja el. Holnaptól kezdve számomra olyan, mint az a bedőlt, vén kerítés, ott ni !”
És valóban, többé rám sem hederített, bár minden nap jó néhányszor elsétál vagy éppen végignyargal a házam előtt. Sőt azt is észrevettem, hogy az ő közömbössége másokra is ráragadt. Ülhetek naphosszat a kapu előtti padon, alig akad valaki, aki felém bólint.
– S ezen miért csodálkozik? Most mondta, hogy nem érdemes semmiért sem lelkesedni, de aggódni sem. Hát akkor elégedjen meg azzal a fogadjistennel, amit a maga adjonistenére kap válaszul.