Ady (részlet)

Ady Endre párizsi életmódja lényegesen különbözött a pestitől. A redakciós robot nem volt rajta, hívek szaporodó sokasága itt nem bolygatta a nyugalmát, hajlandósága szerint, zavartalanul élhetett és ez a kívánság egyszerű, beosztás dolgában majdnem polgárias volt, rendes időben lefeküdni, rendes időben fölkelni és közben a napi teendőit teljesíteni. A délutáni órákban Ady megírta kéziratait, a terminust, amikor verset, cikket kellett szállítani, alig mulasztotta el. Borozó hajlandósága megnőtt, annyira, hogy kéziratait most már csak akkor tudta megírni, ha a borospohár mellette volt, szellemének biztonságára azonban óvatoskodva vigyázott és kevés ízleléssel, nagyobb szünetekkel ivott, ha dolgozott és ha az önfegyelmezés még sem sikerült és a mámor elsodorta, a munkát abbahagyta…
… Szabad idejében sokat olvasott, főként lapokat. Szenvedélyes újságolvasó volt, francia lapokon kívül naponta megvásárolta a magyar újságokat is és töviről-hegyire, egész a hirdetésig, végigolvasta a betű mezőket. A folyóiratok közül különösen a Mercure de France-ot kedvelte, ezt a lapot, amikor Pesten élt, elő is fizette és főként a nemzetközi társadalmi cikkeit olvasta el nagy érdeklődéssel. Könyvekre inkább Léda figyelmeztette őt, ami elébe került, azt figyelemmel elolvasta, de rendszeres, búvárló olvasottsága nem volt. A francia lapokban tükröző nemzetközi élet emelte Ady figyelme elé a perspektívákat és mert a jól szerkesztett újságokból mindent elolvasott, mindenről volt is fogalma.
Ady zsenijét méri, hogy egy java cikktől annyira meg tudott termékenyülni, hogy a fogalmak, nézetek velejét pontosan megérezte és az elszerzett kis magból nagyszerű, látó ítéleteinek egész lombozata terebélyesedett föl.
…A bibliás könyveket sokszor elővette, különösen a zsoltárokat nagyon szerette, a régies magyar írásokat, ha a kezeügyébe kerültek, elmerülten olvasgatta, történelmi, nyelvészkedő magyar folyóiratok érdemesebb számait megszerezte és itt is, mély ösztönével, mindig megtalálta azt, amivel eszközeit pallérozni tudta. Rendkívüli hangszerét, nyelvi készségét sokszor gazdagították ezek az olvasmányok, ő maga beszélt erről és emlékszem, hogy megörült egyszer, mennyire magyarázgatta nekem, hogy talált egy nagyszerű ősi szót, mely az ő szavai közül való, a Szilágyságban a nép még ma is használja: dancs. Olyasfélét jelent; ügyefogyott, balog, nem életrevaló. Verseiben föl is használta ezt a szót, egy helyütt így kerül elénk: „Gyűlölöm dancs, keleti fajtám. – Mely, hogy kifáradt, engemet adott…” Még leveleibe is belevitte ezt a szót, egy barátunkról írta hozzám Párisból: „Ilyen dancs ember nem élt még a földön.”…
Ifjú írók, költők zsengéi iránt érdeklődött leginkább. Később halomszámra küldték hozzá a bátorítást váró fiatalok meg nem jelent kézirataikat és Ady nagy türelemmel, kíváncsisággal olvasta azokat s rögtön kész volt az elismerésével, ha a jelentkezői megérdemelték, de épp olyan gyorsan és feltétlenül közölte velük az elutasítást is, ha talmi portékákkal közeledtek. Könyvbírálatot is szívesebben a fiatalokról írt és hevülettel glosszálta az ismeretlenek termékeit, ha azok arravalók voltak.
Olvasó módjának érdekes tulajdonsága volt az is, hogy szereplő, vagy öregedő magyar írókat revidiált az önmaga számára. Ép abban az időben amikor künn voltam, Gárdonyi Géza könyveit olvasgatta Ady; idáig nem igen szerette Gárdonyit, évek óta abba is hagyta az olvasását, Párisban rágondolt az „ellenőrző” kedvére és jó ideig Gárdonyi könyveivel foglalkozott. Teljesen megváltozott Gárdonyiról az ítélete, nagyon becsülte a munkásságát és erről az uj hitéről cikket is írt a „Nyugat”-ba. Ilyen számontartó próbák alá vette Ambrus Zoltánt, Bródy Sándort és a még fiatal Molnár Ferencet is…