Fehér Illés műfordításaiból

Órák – Časovi

1.
Tehetetlenek vagyunk, az idő egyre csak meséli
világunkat korlátozó meséit. A pillanatok
gondosan összeválogatott alkotórészeink
éjféli zuhatagként nőnek, a villanásban távoli világok
közötti várkozást áthidaló nyirokoszlop.
Az órák és percek, telefonhívások a kusza hangok
könnyed habjában, a szertelen szertelenségében élnek.
Maradék időnket megálmodni, az órákat
a lassú emlékezetbe oly nehéz szétültetni, akár
a virágporral és rikoltó levegővel telt tavaszi kertbe.
Attól, amit nyújt az élet, az élők közül
egyedül mi akarunk többet.

Az el nem mesélt mesék támadásától riadtan,
a megfékezett árnyak bizalmatlansága alá rejtőzve
érezzük az aranyozott küllők hipnotikus hatalmát,
melyek mutatói nesztelenül törölnek bennünket.

2.
Évek múltán elcsendesedik a világ,
benned meg az elmulasztott tettek áradnak.
Csak a történet változatai szaporodnak.
Annyi pillanatotot és percet nem tudsz
magadban tartani, hát úgy lépsz, mint
kotorékból a növendéknyulak, hogy a puskalövésben
megérzzék az élet lüktetését.

Szaladj, nyuszi, szaladj,
az ugatás lőporfüsttel takarta be az eget,
nem más, mint szén, egyszer ellobban
és kideríti: az eloltott fény Zeusz és Themisz lányai
vak szemével hol találkozott.

Szaladj, szaladj csak,
villog a hajcsár szeme,
életedet késő eszmélésemtől
gyorsabb dobbanások mérik:
lassú felimerés a lét,
a képernyők kialszanak,
megszakad a játék,
az új emberek meg
a régi neveket kapják.

1.
Ništa ne mere, časovi samo pričaju priče
kojima ograničavaju svet u nama. Trenuci
od kojih smo brižljivo sazdani rastu
kao pljusak usred noći, mokri stub koji u blesku
premosti čekanje između udaljenih svetova.
Sati i minuti, telefonski pozivi, žive u neumerenosti,
od neumerenosti, u lakomoj peni nečitkih glasova.
Teško je dosanjati vreme koje je preostalo,
rasaditi sate u spora sećanja, kao u prolećne vrtove
pune polena i iskričavog vazduha.
Od svega što živi samo mi želimo
više života od ovog što imamo.

Usplahireni tom navalom neispričanih priča,
skriveni pod nevericom zauzdanih senki,
osećamo hipnotičku moć pozlaćenih zupčanika
čije nas kazaljke bešumno brišu.
.
2.
Otkako su prošle godine, svet je utihnuo
a neučinjeno raste u tebi.
Samo se verzije događaja množe.
Toliko sekundi i minuta ne možeš
držati u sebi i izlaziš kao kad mladi zečevi
napuštaju legla da bi osetili navalu života
u trenu kad prasne pucanj.

Trči, zeko, trči,
lavež je prekrio nebo nadimljeno barutom,
pa je ono ugljen koji će jednom izgoreti
i otkriti gde je utrnula svetlost susrela slepe oči
Zevsovih i Temidinih kćeri.

Trči, samo trči,
oči goniča sevaju,
tvoj život mere brži otkucaji
od mog kasnog razumevanja:
život je spora spoznaja,
pogasiće se monitori
igrica će se završiti,
a novi ljudi dobiće
stara imena.

Fordította: Fehér Illés

Darko Daničić (Ljig, 1961)

Forrás: Ezüst híd-Srebrni most

1. Fehér Illés:
   2019. január 30. 05:41

   Köszönöm a figyelmet.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ