Áprily Lajos: Patroklos alszik

A halott Ady emlékének

… S amikor a nap láng-arany szekéren
a borszínű tenger-habokhoz ért,
kigyúlt a harc a patamarta téren
s égig csapott a holt Patroklosért.

És vég nélkül viharzott róna-hosszat:
pajzs öble döng és dárda-hegy zuhog,
zivatarától sírva hajladoznak
a vérbegázolt tamariszkuszok.

És túl szekér-dörgésen, harci lármán,
szitok közül a győzelem kicseng:
„Mienk!” üvölti s ittasul a dardan
s a myrmidon rá visszazúg: „Mienk!”…

…Patroklos alszik. Barnabőrü testét
vér szalagozta s roncsoló kerék.
Bozontos melléről durván leszedték
napcsillogású büszke fegyverét.

Ő itt a béke szent holtak-szigetje,
dühödt sörényű tengerár felett,
márvány-öböl, amelyben számkivetve
a némaság örök horgonyt vetett.

Ó, Patroklos nem volt még ilyen árva,
bár birtokáért bőszült torna foly –
homoksebezte, halott ajakára
azért fagyott a furcsa, torz mosoly…

---

Balázs Béla: Ady Endrének

Negyven nap és negyven éjjel voltam
Miattad hitvány, nyomorék és gyáva
És mondtam, hogy az életem hiába:
Csak te vagy a költő.

Negyven nap és negyven éjjel vívtam
Jussért, hogy éljek és mint éji féreg
Vájtam magamba, hogy sötétet érjek,
Amelybe nem világítsz.

S értem sötétet, melybe nem világítsz.
S oly fekete, nagy lánggal lobogott,
Hogy vak lett minden égi csillag ott
És mindent újra láttam.

Űztél: megtudtam, hogy van birtokom.
Ütöttél: zengeni hallottam a vértem.
Téptél: és örök gyökeremhez értem,
A minden gyökeréhez.

Negyven nap és negyven éjjel voltál
A halál, melytől arcot kap az élet.
Nincs jussa másnak, hogy szeressen téged,
Ahogy én szeretlek.

---

Karinthy Frigyes: Ady Endréről

[…] A legfontosabb Ady Endre költészetében nem is annyira az ő versei, – melyeknek egy része, az igazak, őszinték, azok, melyek nem a nietzschei hatás kultúrtermékei, irodalmunk kincsei közé került: – hanem ő maga, az egzotikus és fantasztikus áloe-virág, mely az önmaga képét bámulja a Lét vizeinek titokzatosan sötétlő tükrén. Világosabban és ridegebben szólván: az a lenyűgöző és szuggeráló hatás, amit mireánk, költészet-bolondjaira Ady Endre egyénisége gyakorolt, ebben az egy szóban fejezhető ki: karrier. Ady Endre igazi, megkapó költő-karriert csinált, iskolát alapított; megbolondított, összezavart, szuggesztív erővel magába szédített egy csomó versfaragót, éreztette az erejét: – és ez mámorral töltötte el őt és ezt a mámort mi is érezzük. Nem a versek tehát, – mert soha versek, ilyenféle versek, forradalmat nem idézhetnek elő – hanem az önelragadtatásnak az a mámoros, zarathustrai érzése bűvölt el minket, csüggedteket és kételkedőket, mely Ady Endre egzotikus lényéből áradott ki versein keresztül. Az bűvölt el minket, az a mámor, amelyet a költő érezhet, mikor magasan a bámuló és tompa emberek fölött látja szárnyaló zsenijét.
És mindez igen egyszerű és természetes igazság: ha nem is így, de alapjában és öntudatlanul mindnyájunkat ez az érzés köt a karriert-csináló költőhöz. És ez jól és becsületesen van így: lírai költőnél nem a mű, hanem az ember fontos, aki szuggesztív erővel hat reánk. Mert nyilvánvaló – és ezt akartam végeredményben levezetni – hogy nem miértünk van az effajta költő, hanem mi vagyunk őérette: hogy keretet alkossunk határtalan szubjektivitásának: zajjal, pártokkal, jelszavakkal, hogy csodálatos és önmagának oly titokzatos lelkét bevilágítsuk a dicsőség részegítő aranyával: hogy elébe tartsuk az ő hatásának ragyogó tükrét, amelyben riadtan és mámoros szívvel látja meg önönmagát.
Ady Endre azt írta egyszer: „A verseinket nem olvassák, ha olvassák, nem értik, s ha értik, annál rosszabb.”
Ez igaz. Ady Endrét nem érteni, hanem csodálni és szeretni kell.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ