Corneliu Liviu Babeș: Amputált erdő (festmény, forrás: Blogul de pe Tampa)

Két végén égeti a gyertyát, szokták mondani az élet örömeit gátlástalanul habzsoló, szenvedélyeiknek élő, megszállott emberekről. A hatvanas –hetvenes években viszont a szó szerinti önégetés mint politikai protesztnek szánt öngyilkosság terjedt el világszerte.
A vietnami háború idején, az Amerika-barát saigoni rezsim korrupciója ellen tiltakoztak így a budhista szerzetesek, de csakhamar számos követőre találtak világszerte. Európában Jan Palach 21 éves cseh diák önkéntes tűzhalála váltotta ki a legnagyobb döbbenetet. Pontosan ötven éve, 1969. január 16-án gyújtotta fel magát a csehszlovák főváros szívében, a Vencel téren, tiltakozásul a prágai tavasz eltiprása, a szovjet és más szövetséges csapatok megszállása ellen. Három nap múlva halt bele súlyos égési sebeibe, több tízezer ember kísérte utolsó útjára. Jan Palach neve a következő két évtized folyamán a polgári és nemzeti ellenállás szimbólumává, az egyre erősödő polgárjogi mozgalmak egyik jelképévé változott.
Igy történt ez harminc évvel ezelőtt is, amikor halálának évfordulóján, Jan Palach nevével az ajkán százezres tömeg tüntetett ismét, az akkor már rogyadozó rendszer ellen. A hatóságok gumibotokkal, könnygázzal, rendőrkutyákkal és tömeges letartóztatásokkal ideig-óráig úrrá tudtak lenni a helyzeten. Prágában gumibotokkal kezdődött 1989 sorsfordító esztendeje, de novemberre már elfogyott a könnygáz, nem győzték a gumibotok, „bársonyosan” vihették győzelemre a rendszerváltás folyamatát.
Jan Palach példáját néhány hónap alatt húsznál is több önégetés követte, de Csehszlovákiában csak kettő bizonyult közülük végzetesnek. Budapesten viszont Bauer Sándor ipari tanuló, aki Palach halála után egy nappal gyújtotta fel magát, két napra rá szintén kiszenvedett.
Jan Palach követőinek szűkebb névsorában tartják számon Moyses Mártont, aki 1970. február 13-án a Brassó megyei pártszékház előtt benzinnel leöntötte, nyaksálával egy fához kötözte, majd felgyújtotta magát. Moyses Márton történetét legrészletesebben Benkő Levente kollégánk írta meg Bűn volt a szó című, a sepsiszentgyörgyi Charta kiadónál megjelent kötetében. Nagyajtai lakóházukon dombormű és emléktábla őrzi az emlékét.
De ezekben az évfordulós napokban legtöbbet Corneliu Liviu Babeșra, az egykori ICIM épitővállalat villanyszerelőjére gondolok, aki lassan harminc esztendeje, 1989. március másodikán a pojánai Bradul sípályán, égő fáklyaként , önkéntes tűzhalállal protestált a Ceaușescu-rendszer ellen. Végső üzenetét egy közeli fa ágára, barna kartonpapírra festette, Stop Mörder. Auschwitz = Brașov felirattal.Azaz, olyan itt az élet, akár Auschwitzban. Babeșt a Bradulon két skót turista próbálta, sikertelenül, megmenteni, hazatérésük után ők számoltak be a tragédiáról a Sunday Times hasábjain. Ahonnan Babeș neve azonnal a világlapok címlapjára került, csak a román sajtó nem szólhatott róla.
A decemberi fordulat után elsőként a Brassói Lapok számolt be a történtekről, részletesen megszólaltatva az özvegyet, Babeșné született Papp Etelkát is. Majd , 1990 februárjában ugyancsak a BL Galériában állítottuk ki a műkedvelő festőként post mortem bemutatkozó Corneliu Liviu Babeș festményeit.
Harminc évvel az 1989-es sorsfordító esztendő után ne hagyjuk a feledés homályába veszni a brassói önégetők, de a megannyi névtelen ellenálló, áldozat emlékét sem.

Forrás: Brassói Lapok, 2019. január 17.