Nem szó szerint, hiszen lehet annak már két esztendeje, de emlékszem még arra a levélre, amikor Szőcs Edgár a jól ismert közösségi oldal üzenőfalán megszólított és megkérdezte az egyik feltett fotó szerzőjének a nevét, illetve arról érdeklődött, hogy kit és mit ábrázol. Merő véletlen, hogy ráismertem, és még azt is meg tudtam írni az egykori csíki fotóriporterről, hogy most hol él. Fel is kereste, kapott is tőle egy halom fotót, azokat digitalizálta és meg is írta nekem, hogy nem öncélból teszi, hanem a romániai analóg fotókat szeretné átmenteni és közkinccsé tenni.

Nos, az elmúlt napokban igen nagy örömmel vettem tudomásul, hogy elindult az Azopan Fotóarchívum, pontosabban az azopan.ro honlapon immár több mint hétezer fotó között lehet keresgélni időrendi sorrendben, voltaképpen ugyanúgy, ahogyan a már ismert magyarországi társán, a Fortepan.hu-n. A két, egykori fotós alapanyagok nevére utaló honlap egyébként kapcsolatban is áll egymással és nem kétlem, hogy nemsokára eljönnek azok a napok, amikor az Azopanra átmentett analóg fotók között témánként és helységenként is lehet majd válogatni.

A témát, a szerzőt, a készítés helyszínét és idejét három nyelven, magyarul, románul és angolul is megadó online fotógyűjtemény napról-napra bővül és szinte bizonyosra vehető, hogy kapcsolatba kerül mindazokkal az archívumokkal, amelyeket akár erdélyi magyar, akár romániai intézmények mindeddig létrehoztak. Szőcs Edgár és önkéntes munkatársai egyébként a Facebookon is megalakítottak egy Régi fotók Erdélyből elnevezésű csoportot, amelyben a tagok száma lassan megközelíti a nyolcezret és a cél továbbra is közös: átmenteni a jövőnek, a digitális korszaknak mindazokat a papírfotókat, diafilmeket vagy filmnegatívokat, amelyek az analóg korszakban készültek. És hogyha létezik oral history, amely a hétköznapi emberek szemszögéből, illetve elbeszélései, visszaemlékezései nyomán mutatja be a mindeddig csupán háborúkon, békekötéseken, nagyobb egyezményeken, forradalmakon, kormányokon, jelentős személyiségeken átívelő történelmet, akkor nyugodtan nevezhetjük ezt amolyan “picture history”-nek, hiszen a fotók az élet valamennyi területét átfogják, egy háborús kép éppen olyan fontos lehet, mint egykori üdülőhelyek eltűnt villái, vagy felvétel egy olyan üzletből, ahol a nyolcvanas évek Romániájában néhány zöldségkonzerven kívül már nem volt semmi.

Már eddig is bőven van rá példa és egyértelmű, hogy a jövő még inkább igazolja: az elkövetkező hetekben, hónapokban, években a beküldött fotókból igazi kincsek bukkannak majd elő és hogyha úgy tartjuk, hogy a fénykép nem más, mint a megörökített pillanat, akkor ezekből a pillanatokból maga az Idő, leginkább a huszadik század áll össze, ahogyan az itt lakók élték, megélték és átélték. És még valami, amiről nem feledkezhetünk meg: az azopan.ro ismét megmutatja a világháló pozitív oldalát, azt hogy milyen kiváló eszköze lehet a közösségi munkának. De ugyanakkor figyelmeztet is arra: hogyha már lehetőségünk van minél szélesebb körben használni, akkor azt az értékteremtés, az értékmegőrzés, az érték továbbadás szándékával tegyük és legalább ott, ahol rajtunk múlik, vessünk gátat az álhír terjesztésnek, a gyűlölködésnek, az útszéli, ocsmány és otromba bejegyzéseknek, szövegeknek.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. január 25.