Betyárokról

A betyárok osztályai. Alföldön „betyár” névvel illettetik átalán véve minden dologtalan csavargó, azonban az erkölcsi világnak e kinövései, életmódjukhoz képest nyerik jellemző melléknevöket, úgymint: útonálló, rabló, betyár, futó betyár, kapcza vagy mezítlábos betyár, tyúklopó betyár, piaczi betyár.
Az elsőrendbeliek, a rablógyilkosok legveszélyesebbek. Hálistennek, legkisebb számmal is vannak.
A futó betyár csak a vagyonbiztonságot veszélyezteti s igen helyesen „a puszták fiának” vagy „pusztai kalandornak” nevezhető. Kicsapongó életét, bizonyos fokig, vadregényes kalandjai teszik érdekessé. A futó betyár rendkívül ügyes lovagló, a puszták lóratermett fiaiból, a csikós, gulyás, juhászbojtárok stb. osztályából kerül ki.
Rablókalandjainál a végletekig kitartó, melyhez ifjú kora, heves vére, s edzett testének ruganyossága, felette kedvező körülmény.
Legkedveltebb foglalkozása ménesek és gulyákra csapni, honnét néhány darabot karikás ostora segélyével villámsebesen kikanyariíva, hajt a szilaj Tiszának, melyen átúsztatva, az átterelt jószág csakhamar orgazda kezein várja bizonytalan jövőjét. Ha a tapintatos nyomozásból nem jót sejt, lábas zsákmányát világnak ereszti, paripáját a legközelebbi ménes közé csapja, maga pedig gyorsan szerepet váltva, csikós bojtárt személyesít s ily módon – mitsem rettegve attól, hogyelárultatik – a foglárokat könnyen tévútra vezeti.
De ha már a támadást éppen ki nem kerülheti, elszánt vakmerőséggel védi magát s ilyenkor nála a megadásról szó sem lehet. Nem egy pusztai ficzkó, gyakran hetykélkedésből, negédességből vagy a besoroztatás kikerülése tekintetéből lesz futóbetyárrá. Hajdan, a huszártoborzások korszakában, vásári tolongások alkalmával, gyakran csapott fel egy-egy ilyen pusztai kalandor, s mint nekivált derék huszár, ezredének becsületére szolgált.
Az úgynevezett mezítlábos betyár az efajta népség gyalogságát képezi, még másként „lókötő betyárnak” is neveztetik. Szőrtarisznyával oldalán, melyben egypár kötőféket, békókulcsot, ráspolyt, vésőt, baltát stb. tolvajeszközöket rejteget, éjjelenkint bujkál a tanyák közt, óvatosan közelíti meg a künn legelő jószágot, s az elorzottakat szintén orgazdái kezekre bízza. Ezek osztályából kerülnek ki a házásók, kunyhó- és kamraverők.
A tyúklopó betyár kétkezi kalmárságát neve árulja el.
A piaczi betyár tulajdonkép a városi naplopókat képviseli; napszámra nem igen megy, inkább csak rövid pár órai házi munkára, teherhordás- és emelésre stb. vállalkozik. Egyébiránt a háználi segédkezések alkalmával vigyázni kell becses személyére, mert egyetmást, ha szép szerivel megejtheti, bizonyosan magával meneszt.
Különben minden keresetét naponkint beiszsza; tavasztól őszig, sőt még lágyabb télben is, künn a piaczon, szabad ég alatt hál; testét nyomorult rongyok fedik; egymásközt vérengzésig verekedő s a becsületérzésnek még csak fogalmával sem bír. Valódi magyar lazzaronik. G. F.

Lotz Károly (1833–1904): Betyárok

Vasárnapi Újság, 1863. január 18.