K. Sz. Z. versére

1.

Tudom, nem engem keresel,
de rám találtál verseddel.
A csúcson, vagy a nagy mezőn,
járok előtted az erdőn.
Futok utánad.

Úgy elhúztál az utakon!
Lehagytad, kik az iramod
nem bírták, nem is értették
minek ez a nagy sietség.
Lelassultak.

Mindenségemből így látlak:
elől mész, vagy hátul caplatsz,
végül is mindig egyedül
bandukolsz s nagyon cefetül
érzed magad.

Ha fölnéznél a keresztfára,
hol nem vagyok, de írva van
mindaz ki voltam, ki VAGYOK,
S ki feltekint a rézkígyóra…
Megszabadulnál.

2.

Természeted a keresztségben
eltemetted, meghaltál velem.
S amikor feljöttél a vízből
(mert a tengert nem emlegetted)
új ember lettél, halhatatlan,
akin a vizek, tüzek, szelek
ki nem foghatnak, ki nem fognak.

Csak, aki soha nem hitt nekem,
aki még csak nem is kérdezett,
kinek soha semmi nem voltam,
akinek hiába papoltam –
az kárhozott már el, de végleg.
Bár még itt jár a föld felszínén,
kárhozatba már belekóstolt.

Szabadok vagytok. Azt tehettek,
amit akartok. Választhattok.
Hozzám jöhettek, elmehettek.
Én leszek, aki voltam, vagyok:
változhatatlan örök élet.
Tőletek függ: engem akartok,
vagy az Egészből kimaradtok.

1. Kiss Székely Zoltán:
   2019. január 30. 01:50

   Kedves Nászta Katalin!
   A Felelet szép. Szép. Egyszerűen szép vers. Tehát igaz.
   És köszönöm.
   (A megtisztelő figyelmet is. Azt, hogy érdemesnek tartotta/-tad a válaszadásra.)
   Maradok barátsággal:
   Kiss Székely Zoltán

2. Nászta Katalin:
   2019. január 30. 05:45

   Köszönöm. Megszólítottak soraid.
   Örülök, hogy nem találtál hibát benne.

   Tisztelettel, barátsággal:
   Nászta Katalin