Mesterségem legszebb méltatását olvastam itt, ilyent Romániában soha egyetlen mérnök sem kapott, sem az átkosban, sem utána. Azért teszem közzé, mert az Amerikai Egyesült Államok 31. elnöke, Herbert Clark Hoover mondta, anno, aki, ő maga is mérnök volt, és nem tagadom nekem is jólesett.

A mérnök…
 
A legszebb méltatás:

 „A mérnökség egy nagy szakma. Benne rejlik az az elégtétel, hogy követni tudja, amint a képzelet alkotása életre kel, a tudomány segítségével, egy papíron készített terv alapján. Azután, kezdődik a megvalósítása kőből, fémből vagy energiából. Ez a mérnök különleges kiváltsága.
A Mérnök nagy felelőssége, összehasonlítva a többi mesterségekkel, hogy az általa megvalósított dolgok lépten-nyomon látszanak. Ő nem tudja eltemetni a hibáit, mint az orvosok a temetőbe. Ő, csak szavakkal, nem tud érvelni, mint a bírók és az ügyvédek. Ő nem tudja, mint a műépítészek, elfedni a hibáikat fákkal vagy vadszőlővel. Ő nem tudja, mint a politikusok, az összes hiányosságot a politikai ellenfél nyakába varrni, abban reménykedve, hogy a választói majd elfelejtik. Egy mérnök, egyszerűen nem tudja letagadni, amit csinált, abban az esetben, ha az alkotása nem működik, ő a felelős. Ez a kísértet dühöng életében éjjel és nappal.
Ő az, aki a nap végén visszatér a munkahelyéra, hogy újra elvégezze a számításokat.
Ő az, aki éjszaka hideg verítékkel ébred, hogy papírra tegyen valamit, ami reggel ,,ostobaságnak’’ tűnik. Egész nap azon izgul, hogy közbejöhet még valami előre nem látott dolog, ami tönkreteheti azt, amin éppen dolgozik. Egyébként, az orvosától eltérően, ő nem éli életét a szenvedők és legyengültek között. A katonától eltérően, az ő célja nem a rombolás. Az ügyvédtől eltérően, a veszekedés nem az ő napi kenyere.
Ő, a Mérnök az, aki meg kell hogy töltse a tudomány száraz csontjait élettel, kényelemmel és reménnyel. Azonban, semmi kétség afelől, hogy az évek telnek és az emberek, ami egy épületet illeti, elfelejtik, hogy ki építette, még akkor is, ha valamikor tudták!… Legtöbb esetben, csupán valamelyik politikus vagy pénzügyi támogató téteti fel a nevét az épületre.
Olyan elégtétellel, amilyent kevés mesterség ismer, nézhet egy mérnök örülve vissza, arra a végtelen jóra és megvalósításra, amelyek az ő sikereiből származnak. Ezért csupán a szakmai kollégáinak a tisztelete és elismerése, amit leginkább óhajt…”

Herbert Clark Hoover
(USA 31. elnöke, 1929 – 1933)

Engineer …

The most beautiful praise:

„Engineering is a great profession. There is the satisfaction of pursuing a plotting of the imagination that comes to life with the help of science in a plan on paper. Then, it will move to stone, metal or energy. This may be the sole privilege of the engineer.
The engineer’s great responsibility, compared to the other professions, is that his works are visible everywhere. He can not bury the mistakes in the tomb, like doctors. He can not argue, just like words, like judges and lawyers. He can not, like architects, cover his tree or vine failures. He can not, like politicians, put all his shortcomings at the expense of his opponents, hoping that people will forget. An engineer simply can not deny what he did, if his works do not work, he is responsible. This is the fantasy that haunts the nights and the days.
He is the one who, at the end of the day, returns to work to compute again.
He wakes up at night in a cold sweat and puts something on the paper that looks like a „stupid” morning. All day, he shakes at the thought that something unpredictable might appear to shake his work. Unlike a soldier, destruction is not his purpose. Unlike a lawyer, quarrels are not his everyday bread.
He, the Engineer, has the task of dressing the bare bones of science with life, comfort, and hope. No doubt, the years pass, and people, looking at a construction, forget what Engineer did, even if they ever knew! … Many times, only a politician or financier puts his name on his construction.
With rewards that few professions can know, the engineer looks back with joy at the endless flow of kindness and charity that results from his successes. And the respect and recognition of his professional colleagues is what he wants … ”

Herbert Clark Hoover
(US President, 1929-1933)