Bálban vagyok,
Körülöttem
Csillog
Villog
Ezer gyertya, —
Annyi kékes lángzó pille,
Mely sokszínű hő sugárit
Szórja
Mintha szállna.

Szivárványos színezetben
A hullámzó lánykasereg
Tündéries koszorúja; —
Sötét öltözetű ifjak
— Méla árnyas lombozatja
Mely őt gyöngéd árnyékával
Körülfolyja,
Átkarolja. —

Minden száll és leng,
Sodorva
Szenvedélynek lánghevétől,
S daltól elragadva.
Virágúikat összefűzé
A zenének bűvfonála
Lejtő bájfüzérré.

Minden arcon csak mosolygás,
Minden szemben egyegy lélek,
Szerte szállong a tekintet,
Fel-felhíni minden élvet

Mind feledve: múlt, jövendő,
Bú, öröm és gyötrelem —
Átéli a szív egy percben
A világot összesen.
És én, — kicsi kis virága
E bűbájos koszorúnak,
Körülnézek tétovázva,
És szemeim elborúlnak.
Ifjú lelkem szinte félve
Húzza össze lengő szárnyát, —
Szállni nem mer, e sok fényben
úgy se’ látnák, csak az árnyát.
Néha mintha vágyva vágynék
Árnyas lombozat után,
Önkénytelen nyújtom kezem
Annak, mely hajol reám.
Ah! de azt csak szellő hajtja,
Majd lanyhán, majd melegen, —
s vissza vissza ijed lelkem;
Hozzá mind, mind idegen.
És e boldogságözön közt
Én vagyok csak szomorú,
Lombtalanúl állok, s bennem
Osztatlanúl él a bú.

Augusztus 1859

Forrás: Wohl Janka költeményei, MEK