Távolban fecskék. Az estébe táruló szárnyuk
képe reszket a pocsolyák vizén. A nem lanyhuló
esőben a gyapjas nyárfák a patak partján derékban
meghajolnak. A szélben lengenek mintha fényben.
A távol ködéből ruhád könnyű zöldje íriszem
mögött. Szisszenő növények között Borszéken, ott,
az öreg kertész üvegházában nyíló golgota-virág
alatt. Édes dombod rejtette első gyermekünk.
               Negyedszázados emlék.

Ma fecske cikkanó röpte ébreszt régi képeket.
Nem érzem a hazatérés csalódásait, s a nosztalgia sem
hazám. Csak tompa fájdalomnak bokra. Hajadban
a régvolt golgotavirág, arcodon árnyékok ráncosodó
sora. Most óbudai házak közül szökken e dallam
s már unokánk táncol könnyű zöld ruhában itt.
Dobbanó cipője után a Duna-part zsenge nádjai
úgy hajolnak, mintha lábad nehezülő terhe alatt az
                egykori borszéki margaréták.

1. Demeter Mária:
   2019. január 31. 16:48

   Olyan szép vers.