Ágoston Hugó: Egy emléknap visszhangjai
Idén ugyanarra a napra esett a holokauszt emléknapja, amelyről világszerte megemlékeztek és a férfi kézilabda világbajnokság döntője, amelyet a dánok nyertek meg, százszázalékos teljesítménnyel. Az egyik történelmi jelentőségénél fogva, a másik sporttörténeti mozzanatként szerepelt a hírrovatok élén.
Erőltetettnek tűnhet a két erősen eltérő nagyságrendű eseményt egy lapon emlegetni, különösen, hogy ma sok helyen szinte divat a holokauszt relativizálása. Hogy mégis a véletlen naptári egybeesésből indultam ki, publicisztikailag, annak oka egy futó asszociáció. Eszembe jutott a dánok iránti tiszteletem, amiért szembe mertek szállni a Rosszal, és nem engedték deportálni a második világháborúban a zsidókat. A dán zsidókat, akik közé kedvenc fizikusom, a kvantummechanikát megalapozó Koppenhágai iskola vezérszelleme, Niels Bohr, minden idők egyik legnagyobb fizikusa, a komplementaritás elvének megfogalmazója is tartozott.
Németország 1940-ben foglalta el Dániát. 1943 augusztusában a német vezetés parancsban rendelte el a dániai zsidók deportálását. Keresztény honfitársaik azonban spontán mentőakciót szerveztek, és segítettek az érintetteknek eljutni a tengerpartra, ahonnan halászhajók szállították rendre a hét és félezer zsidót a szomszédos Svédországba, amely befogadta őket. A példátlan jótettnek köszönhetően a háborúban nem több mint 116 dán zsidó veszett oda. A dán nép az egyetlen, amely kollektívan kapta meg a Világ Igaza kitüntetést, amelyet az 1953-ban alapított Jad Vasem, a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága ítél oda olyan egyéneknek, akik zsidókat mentettek.
De most tudom meg azt is, hogy „sajnálatos módon a dániai zsidók hazatérésük után nem sokkal végleg elhagyták szülőföldjüket. A dánok ugyanis ekkor már ellenségesen fogadták a visszaérkezőket.” Ez jelzi nem csupán az antiszemitizmus mély gyökereit – a skandináv országban évről évre egyre több az antiszemita megnyilvánulás, noha ma már a körülbelül öt és fél milliós Dániában mindössze hétezerre tehető a zsidók száma –, hanem azt is, hogy mennyire szüntelenül szükség van igazakra, emberségre, élő lelkismeretre.
A holokauszt emléknapjának fő értelme, a borzalmak felidézésénél inkább: megakadályozni, hogy a szellem ismét kiszabaduljon a palackból. Ezen nem segít sem a felelősség hárítása, sem a tények elferdítése. Megörvendtem, amikor egy cikk címében olvastam a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatát , miszerint „a magyar államot felelősség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait a holokauszt idején”. Figyelmesebben elolvasva az első látásra szokatlan beismerést, magamtól is rájöttem azonban, hogy legalábbis a megközelítésmódja rossz: többről volt szó, mint arról, hogy a magyar állam „nem védte meg állampolgárait” (mint Dánia), hanem arról, hogy – igenis a „házmesterek népe” (ha nem „kollektív bűnös”, de nem is ritka) támogatásával – összegyűjtötte és „hóhérkézre adta” a magyar zsidókat.
Egy következő cikk szerzője a miniszter egyéb „tévedéseire” is felhívja a figyelmet, felvázolva az államilag támogatott antiszemitizmus útját a csúcspontig: a tömeges deportálásokig és rehabilitálódó Horthy Miklósnak Adolf Hitler előtt tett 1943-as alázatosan büszke kijelentéséig (Prohászka Ottkár numerus claususára utalva): „Magyarország dicsekedhet azzal, hogy az első volt a világon, amely fennhangon hitet tett az antiszemitizmus mellett.” (Igen, ez a hittétel vezetett oda, hogy olyan magyar alkotók haltak meg ártatlanul, mint Radnóti Miklós, Szerb Antal, Karácsony Benő, hogy a számomra legkedvesebb hármat említsem – részemről nincs bocsánat, „magyarázhat” bárki bámit!)
A magyar kormányfő az emléknap alkalmából miniszterénél nagyobb ívben és aktualizálva csúsztatta meg a kérdést: a befogadó országok a menekültekkel „antiszemitizmust importálnak”. Ez kábé olyan, mint az, hogy „minden menekült terrorista”. De hol van a súlyos kijelentés visszhangja? Már arra sem tartják méltónak az illiberális hirdetőjét, hogy cáfolják nagyotmondásait?
Ebben az összefüggésben (is) az üdítő meglepetés volt számomra egy friss cikk, amely arról szól, hogy a második világháborúban egy kis kelet-európai ország, Albánia és a szintén albánok lakta Koszovó – nota bene: többségében muszlim – lakossága is megvédte a zsidóit! „Mindkét mai ország lakói kifejezetten büszkék lehetnek a második világháborús időszakára, hiszen előbb az olasz, majd a német megszállás ellenére, a lakosság tömeges ellenállása, segítsége és pozitív közönye (értsd nem jelentgették fel a zsidókat bújtatókat) miatt ez a kis térség lehetett az egyetlen Európában, ahol a második világháború végén több zsidó élt, mint a kezdetén.” Kelet-Európa Dániái…
Végül nem hallgatható el, hogy a holokauszt napján megszólalt a román államelnök is, aki az alkalmat arra is illőnek találta, hogy történelmi párhuzamot vonjon a nácizmus és egy romániai alakulat között. Ha csak eddig olvassa az ember, azt hihetné, hogy Klaus Werner Iohannisnak elment az esze: az erdélyi szászok két világháború közötti echte náci formációját, a Német Etnikai Csoportot emlegeti, amelynek jogutódjaként 1990 után a Romániai Német Demokrata Fórum az ő elnökletével annyi értékes ingatlant visszaszerzett. De nem, Iohannisnak a Romániában jelenleg kormányzó – mellesleg általa következetesen szabotált – szociáldemokrata-liberális koalíció jutott eszébe a nácizmusról. Amitől az ember mégiscsak arra gondol, hogy elment…
Pusztai Péter rajza
2019. február 1. 12:20
Ennek a kommunista seggnyaló bérencnek sohasem fogják kitépni a tollat a kezéböl?????
2019. február 1. 19:04
Nyugodjon meg, már tépték, és még fogják. De tudnak maguk radikálisabb megoldást is!
2019. február 2. 00:41
Köszönet az idevágó téma feldolgozásáért (Sobibor!) – és ezáltal a rokon gondolkodásért – egy megrázó versben: https://ujkafe.website/?p=81466#more-81466 Remélem, nem tépik ki a szerző tollát a kezéből!
És remélem, a Bródy János kezéből sem tépik ki a gitárt, talán nem mindenki az újjáéledő náci fenevad híve: https://ujnepszabadsag.blog/2019/01/31/egy-brody-dal –
És látta, hogy miként vadult meg sok elbódított fiatal,
Amikor délibábot festett az égre az ősi dicső diadal.
És hiába szólt: ‑ Hé emberek, a szakadék felé megyünk!
Az volt a válasz:‑ Áruló, aki nem tart most velünk.
A dal meghallgatható itt: https://www.youtube.com/watch?v=sM_lhkcaoKg
2019. február 2. 07:41
Tisztelt Jakabos ! Az Ön hangvétele és keresetlen szóhasználata egyáltalán nem illik a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap szemléletéhez, megszokott eddigi imázsához. Egyszerű olvasói minőségemben szeretném Önt megkérni, ha ezután valakivel személyes nézeteltérései lennének, tisztázza azt vele négyszemközt vagy egy privát felületen.
2019. február 2. 09:02
Egyetértek B. Tomos Hajnallal! Ilyen stílus miatt nem szeretem azokat, akik bármi mellett kampányolnak. Nem adnék semmit a kezükbe.
2019. február 2. 11:15
Elnézést, de amit Àgoston Ùr müvel, az nem kampányolás…………….Holocaust elítélendö, de azért már lerágott csont, arról miért nem regél Hugó, hogy hittársai, pl, V.I. Uljanov, vagy Roth Màtyás hány milliót pusztított el, vagy pl. Kádár, aki ugyan nem volt zsidó, de a kiszolgálóí szinte mind!
2019. február 2. 12:27
A stílus maga az ember, ezt nem én találtam ki, de igaz. Azt nem hallgatom, aki útszélit használ. A magát disztinvgáltan kifejező felől van reményem, hogy meg tudjuk érteni egymást, legyen bármilyen oldalpárti. A cikkben nem a múltban való vájkálás, hanem a jövő féltése a hangsúlyos – s ez üdvözlendő részemről mindenkor. De abban a hangnemben nem lehet értelmesen beszélni, amit Jakabos ütött meg.
2019. február 3. 10:39
Kedves Müvésznö!
Annak idején…..elég régen, csodáltam Vásárhelyen a színpadon, manapság minden elismerésem a versei miatt. Megélte az „Aranykort”, ezért nem értem, hogy miért áll ki e mellett a semmirevaló, köpönyegforgató, lelkiismeretlen érdekvadász mellett. Ami a stílust illeti…………………ezen a veres Helótán úgy sem fog semmi. Ergo!!!!
Tiszteletem!
2019. február 4. 11:35
Ki ismeri az én hitemet?
A holokauszt nem „lerágott csont”, ellenkezőleg: azért van emléknapja, hogy emlékezzünk és védekezzünk az emberirtás, az embertelenség, a szélsőséges ideológiák és a bármilyen előjelű diktatúraák ellen.
Uljanovot nehéz megítélni, nagyon nem szeret(t)tem, Rájkosi Mátyás viszont minden alakjában (a jelenlegiben is!) elborzaszt, mert tönkreteszi Magyarországot, szívbeli hazámat.
Aki olvassa írásaimat – fél évszázada -, tudhatja, mennyire elhatárolódtam s óvakodtam minden dogmától, ideológiától, diktatúrától. Kommunista bérencnek nevezni vkit csak azért, mert az elhurcolt zsidókat megmentő dánokról ír… legalábbis hibás logikára vall.
Jakabos úr viszont immár egy hazafias magyarországi lapban is szerepel életművével (lásd a cikk végét!):
https://ahaza.blog.hu/2019/02/03/danok_es_albanok