– Már közel negyven éve egyebet sem csinálok, csak főzök és mosogatok: reggeli után a kistányérokat, csészéket meg a kávéskanalakat, délben pedig a leveses- és sültes tányérokat, evőeszközöket és a poharakat. Utána répát, krumplit meg petrezselymet hámozok a másnapi levesbe. Nem értem, más asszony, hogy tud(ott) mindezek mellett háromszor férjhez menni, a három férjtől legalább öt gyereket felnevelni, pár év alatt tíz könyvet megírni s időközben két újságot is tudósítani egy afrikai törzs szokásairól, ahol valamelyik férjével felfedező úton múlatta az időt. Ezen kivül volt ideje szeretőt is tartani, festeni, levelezni és élénken részt venni mint szüfrazsé valamelyik nőegylet tevékenységében. Persze, mindehhez sokkal rövidebb időre volt szüksége, mint nekem a szüntelen mosogatáshoz, mely csak annyit ért, mint egy utcaseprő ténykedése. Reggel megindul seprűjével a ráosztott útszakasz egyik végén, hogy estig elérje a másik végét. Aztán a következő napon a másiktól halad az egyik felé.
Nos, ezen elmélkedek már napok óta. Miért van az, hogy a három férjes, több szeretős asszony bekerül a híres asszonyok panoptikumába, én pedig legfennebb két évszámot remélhetek magamnak, egy csenevész fakereszten, ha lesz aki belevésse őket. Hát érti ezt valaki? Mert Nobel-díjat érdemelne az, aki ezt a csodát megfejtené…