Immár nem tudom, hogy mi lessük a medvét vagy a medve les minket?
Megboldogult ifjúkoromban, a nyolcvanas évek végén tusnádfürdői kiruccanásaink egyik látványossága az esti Fifi-várás volt. Ekkor a néhai kondukátor villája mellett esténként hatalmas tömeg gyűlt össze csudát látni: menetrendszerű pontossággal érkezett egy anyamedve bocsaival. A gondos macinak neve is volt: Fifi. Óvatosan összeszedte a turisták és a helyiek által elhelyezett élelmet, tűrte a vakuk villanását – azt hitte az ember, hogy Fifinek tetszik a nyilvánosság, szereti ha fényképezik. S közben olyan rémmeséket meséltek az emberek, hogy az éjjeli vonattal fürdővendégek érkeztek a városba, s az állomásról jövő utca és a főút kereszteződésében álló, potrohos alaktól megkérdezték, hogy merre van a recepció. Akkor ijedtek meg tőle, mikor észre vették, hogy a kérdezettnek nem jó helyen van a füle…
Később Tusnádfürdőn számtalan medvetörténet járt szájról szájra, beépülve a helyi folklórba, s közben voltak időszakok, amikor az emberek nem mertek kimenni éjjel az utcára, mert féltek az ott kószáló nagyvadaktól, s reggel autóval vitték a pár száz méterre található vasútállomásra a Csíkszeredába ingázó gyermeket.
Bizonyára városi legenda az éjszakai szállásérdeklődésről szóló történet, de bizonyítja, hogy a medve és az erdőközeli lakott területek kapcsolata nem mai probléma, egyáltalán nem újkeletű gond. Harminc évvel ezelőtt is így volt, s ma is az. Csakhogy most nem csupán Tusnádfürdőt látogatják a medvék, hanem a környező falvakat, sőt egy ideje Csíkszeredát is.
A kórház környékén a héten is láttak medvét, az egyik ház kertjébe próbált behatolni. De felbukkant már a mackó a zsögödi lakópark környékén, korábban Zsögödfürdőn vélték látni. Úgy látszik értelmetlenné vált a vicc, miszerint a kényelmes ember télen medve, nyáron pedig pedagógus szeretne lenni.
Apropó Zsögödfürdő: a városi legenda szerint évekkel ezelőtt ott garázdálkodott egy medve, s miután az ott lakók panasza ellenére sem történt semmi, a hatóságok nem intézkedtek, a maci „véletlenül” patkánymérget evett, s elpusztult. Nem tudom igaz-e a történet, de ennek is jelzés-értéke van. Mutatja, hogy ha a elmérgesedik egy baj, s az állampolgár nem kap megnyugtató megoldást erre a gondra, akkor maga veszi kezébe a dolgokat és keres megoldást – elmenve akár az önbíráskodásig is.
De hallottam láncról leevett kutyáról, megmocskolt-elpusztított háziállatokról s más, hasonló rémségekről. A nyáron pedig reggel munkába menet, közel a város központjához egy, a túloldalon, kapuja előtt álldogáló öregúr arra figyelmeztetett: jobb ha átmegyek az ő járdájára, ugyanis az én oldalamon pár perccel előttem járt a medve a kerékpársávon, s most éppen az egyik udvarba szökött be. Aztán délbe tudtam meg, hogy a macit a közelben lévő gimnázium udvarán lőtték le.
Ugyancsak nyári történet a Szent Anna-tónál történt medvebaleset: akkor éppen egy magyarországi turista kezéből vette ki a kürtőskalácsot az édességet kívánó maci. Szegény turistát kis karcolásokkal, de hatalmas ijedséggel szállították kórházba, szegény macit pedig más vidékre telepítették, s a fáma szerint még nevétől is megfosztották.
Évek óta megy a szájkaraté az állatbarátok és az emberek testi épségét, háziállatait féltők között. S az az érzésem, hogy mindenkinek igaza van ebben a kérdésben, csak éppen nem egyszerre. Tény azonban, hogy a medve közvetlen környezetünk részévé vált, urbanizálódott. S azokkal is egyetértek, akik azt állítják, hogy magunknak köszönhetjük ezt az áldatlan állapotot, s megoldást is magunknak kell megkeressük. A medve ártatlan ebben a dologban.
Ő csak les, azt lesi, hogy miként juthat a legkönnyebben élelemhez…

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. február 05.