(Régi lapok érdekes írásaiból)

Midőn a franczia s angol sereg Krím félsziget partjain Balakláva mellett kiszállott, a czirkaló franczia katonák a nevezett város közelében egy mezei kastélyban több fiatal és szeretetre méltó orosz nőt találtak, egy fiatal szép asszonyt, kinek férje a szebasztopoli orosz helyőrség (tagjai) közt volt, s ennek két vagy három ép olly csinos unokahúgát. A nőket a lovagias francziák természetesen nem csak hogy nem bántották, hanem szintúgy vetekedtek, ki vegye őket védő pártfogása alá. Legnagyobb udvariassággal viseltettek mindig a balaklacai szépek iránt, s nem egy nyalka huszár került a kastélynál, mikor szükség sem volt rá, csakhogy az ablakok között tánczoltathassa meg lovát.
A táborban sok szép dolgot beszéltek a szép hölgyekről. „De vajon miért hadakoznak ellenünk a francziák?, kérdezgeté a menyecske, mikor mi olly nagyon szeretjük őket! Majd megfogják látni Szabasztopol falai alatt, hogy nekünk is van egy kis nemzeti büszkeségünk!” Ezt mind igen becsülni való dolgoknak nézték a francziák, míg egyszer azon vették magokat észre, hogy a franczia lovagiasság által biztosított védhelyükről koronként sok olly dolgot írtak meg a szép nők szebasztopoli férjök és nagybátyjuknak, mit a nagy bajszú zuávok könnyen nem annyira nemzeti büszkeségnek mint inkább árulásnak nézhettek volna. Hogy baj ne történjék, még e kastélynál is jobban védett téli szállásról gondoskodtak a nők számára, s megkérték őket, hogy a közel Sz. György klastromba költözzenek. Találtak itt 20 jámbor orosz pópát, s ezekkel együtt imádkoznak most, hogy azok, akiket ők olly nagyon szeretnek, egymással minél előbb kibéküljenek. Csakhogy most szoros az őrizet.

(A Vasárnapi Újság 1854. december 24.-i számából tallózta: Bölöni Domokos)