A valamikori magyar nyelv igazi szerszem volt (nem szerszám), világra termett, gazdag kedvű, virgonc, ifjú. De úgy megtipálták, ami megint tépászást jelent, hogy ma már még a kokottra se igen kerül más szavunk, mint – kokott. Pedig tisztelet a régi és mai magyar nőnek, kevés nyelv tudta többféleképpen nevezni és osztályozni a szerelem-hivatású nőt, mint a magyar. A szép cemende szót például szívből sajnálom, mert még a szingyulánál is kedvesebben öleli át a szóbeli fehérnép fogalmát és mivoltát. (Szavak a pitvarban / Ny 1910. december 1.)

(Folytatjuk)