A pipa

(Franklin iratai után)

Hét éves koromban egy ünnepnapon jó barátim megtölték zsebeimet rézpénzzel. Azonnal egy sátor felé tartottam, hol gyermekjátékokat árultak; útközben azonban egy pipának látása ragadta meg figyelmemet, mellyet egy más gyermek kezében láttam. Egész pénzemmel megkínáltam őt pipájáért. Alkunk csakhamar megtörtént. Végre haza jöttem, pipázgattam, igen meg voltam elégedve pipámmal, de nem az egész család, mellynek csak háborgatására hoztam. Midőn testvéreim, sógoraim megtudták, milly vásárt csináltam pénzemmel, mondák: hogy négyszerte többet adtam pipámért, mint amennyit megér. Ez által figyelmessé lettem, milly szép dolgokat vásárolhattam volna még megmaradt pénzemből, s e mellett még jól ki is nevettek, úgy hogy bosszúságomban sírtam, mert a csúfolás jobban bosszantott, mint pipám örvendeztetett.
Ezen esemény azonban kiirthatatlan benyomást tett reám, melly később hasznomra vált: mert gyakran ha valamit akartam venni, különösen szükségtelen tárgyakat; így szóltam magamhoz: Ne adj sokat a pipáért.
Midőn felnőttem, s a nagy világba léptem, az emberek cselekedeteit figyelemmel kezdtem kísérni, sokakat találtam, kik pipájukért sokat, de igen sokat adtak.
Ha láttam egy nagyravágyót, ki csak a nagyok kegye után törekszik, idejét az előkelők előszobáiban vesztegeti, nyugalmát, szabadságát, erényét és talán barátjait is e czél elérése végett feláldozza, csendesen elmondám magamban: Ezen ember igen sokat ad pipájáért.
Ha láttam egy másikat, ki buzgalommal vadászsza népszerűségét, szakadatlanul politikai zűrzavarokkal foglalkozik, e végett saját kötelességeit elhanyagolja, s magát ezen elhanyagolás által tönkrejuttatja, mondám: Ez valóban sokat fizet pipájáért.
Ha egy fösvényt tanultam ismerni, ki minden életörömet megvont saját maga- és embertársaitól, ki az áldott barátsággal is felhagyott, csakhogy kincset kincsre halmozzon: Szegény ember! mondám: te valóban igen igen sokat fizetsz pipádért.
Ha egy élvezethajhászszal jöttem össze, ki legdrágább szellemi kincseit, minden gondjait állása javításának, az érzéki gyönyöröknek áldozta fel, mondám: Tévútra vezetett ember, te önmagadnak gyönyörök helyett fájdalmat készítesz; te igen sokat adsz pipádért.
Ha valakit látok, hogy szép ruhát, szép házi bútorokat, szép négyesfogatot stb. efféléket szeret, mellyek javait fölülmúlják, mellyek végett magát adósságba mártja, e végtére az adósok börtönébe sétál, akkor azt mondom: Oh, az ő pipája igen drágába, felette drágába került.
Röviden, beláttam, hogy az emberek nagy része önmagának alkot bajokat, mivel a dolgok becse nincs áltatok helyesen és tisztán felfogva, innét van azután, hogy sokat adnak pipájokért.
Argay.

(A Vasárnapi Újság 1855. február 11-i számából tallózta: Bölöni Domokos)