Vándor voltam én. Kopott
s jó szóra éhes. Holott
csak dalt dúdoltam. Szidott
     semmiség e rím.

Hát tévhit volt. De hittem.
És kereszt lett. De vittem.
Nem más, én megfizettem
     tévelygéseim.

Házam nincs, hazám sincsen.
Nem osztozom e »kicsen«
senkivel, bárki ejtsen
     remény vermibe.

Lenne mit megsirassak.
Mindenki csak inasnak
vélt. Mégis felíratnak
     vésem semmibe: –

– némán is felsikoltva,
vétkesen is, s feloldva
gyümölcstermő fát olt ma
     kábán a remény –

Vándor, kopott ruhában,
miért jársz még utánam?
Tán hiszel a csodákban,
     te balga szegény?