Demény Péter: Villámvignetták (4)

Zsebkendőnyi világegyetem

Mi blokkban laktunk. Kamaszkoromban lehetett, amikor a panelről hallottam, aztán most meg már tömbház. Mindegyik szót ízlelgetem vagy akár használom, de a gyermekkoromat hamisítanám meg, ha panelt vagy tömbházat mondanék blokk helyett.
Az Alexandru Moghioroș, ma Ion Popescu Voinești utcában, az F blokk I. lépcsőházának első emeletén, a 8-as lakásban. A telefonszámunk 33013 volt, édesapám szürke Daciájának rendszáma 4 CJ 5764.
Ez azonban később történt. Akkor még, 1980 előtt, kocsitlanul laktunk ott. A tőszomszédaink G-ék voltak, velünk szemben T-ék laktak, mellettük M-ék. Valamelyik nap mentem édesanyám felé a Monostoron, nézegettem egy lányt: vajon Cristina ez, a T. néni lánya? Aztán beleszólt a telefonjába, és rögtön tudtam, hogy ő az.
Ez már most volt, az idén. Akkor még, 1972 és 1987 között, amikor már kocsink is volt, de el is költöztünk onnan, akkor tehát Cristina gyermek volt, nálam kisebb pár évvel, a bátyja pedig, Vali, aranyifjú. Később megnyomorodott, még később el is kergették otthonról, a küszöbre tett ki csirkét az édesanyja, onnan evett. Akkor már a nagyszüleim éltek ott.
Előtte rengeteget fociztunk. Lajcsival, Norbival, Robival, Călinnel, Raduval, Sorinnal, Ghițăval, Ursuval, Doruval. Jukával, aki Iliuca lehetett, és akivel összeveszett öcsém, hogy a magyar szalámi jobb-e, vagy a román.
Egy Albu nevű ember a Renault-ját sikálta szüntelen, persze a focipálya kellős közepén. Később zsebkendőnyi területnek tűnt, akkor a világnak. Albu azonban rezzenéstelen arccal törülgette a kocsiját. Módszeres ember volt.
Négyemeletes lépcsőházak zárták körbe az udvart, az F-nek is volt három, a G-nek is. A G mögötti kis füves részen egyszer a földhöz vágtam Șobolant. Magam is meglepődtem rajta, de már indultunk is Bikalra.
A blokkban jó volt. Cigisdobozokat gyűjtöttem, volt Kentem, Marlboróm, Rothmansom. Ez utóbbit Kolozsi néni adta, de meg kellett ígérnem, hogy nem labdázom többet az ablaka alatt. Egy doboz Rothmansért mindent megígértem volna.
És ott voltak a lányok! Ramona, Daciana, Claudia, Simona, Ani, Monica, Ioana, Enikő. Mindenkinek volt párja, miközben senkinek nem volt. Gyávák voltunk a pársághoz, vagy csak kicsik. Láttuk, hogy mindenki udvarol, de nem tudtuk, hogyan is fogjunk hozzá.
Mikor legutóbb az udvaron jártam, lépten-nyomon garázst láttam, mintha egy repülőből szórták volna szét őket. Megnéztem a kaputelefont, a szomszédok nagy része még ott lakik, nem tudom, hogy csinálják? Csak én lakom mindig máshol. De azért visszajárok oda sűrűn, és olyankor még Albut is szeretem. Ha megint gyerek lehetnék, megkérdezném, nem akarja-e sikálni egy kicsit a Renault-ját.

Forrás: Villámvignetták

2019. február 11.

Szóljon hozzá!