A rum és az élelemiszer is fogytán volt… (Karácsonyi koccintás sarki környezetben)

1870-ben kezdték el szervezni az Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíciót. Kiváló szakmai felkészültsége, fizikai és pszichikai adottságai miatt dr. Kepes Gyula lett hajóorvosként és egyetlen magyarként a 24 bátor emberből álló expedíció tagja.

Kepes doktor már az osztrák tengernagyról (Wilhelm von Tegetthoff) elnevezett hajó legénységének kiválasztásában is segített. Főként harminc év alatti, hegymászó gyakorlattal is rendelkező matrózokat kerestek. Kepes Gyula ellenőrizte az olasz és dalmát legénység fizikai, egészségi állapotát, de arra is figyelt, hogy az élelemiszerek (húskonzerv, füstölt hús, rizs, kakaó, szárított zöldség- és tészta), valamint tea, rum és dohány mellett, a skorbut ellen legyen elegendő hordós káposzta, Tokaji aszú és citrom is. Pontosabban citromlé, mert Kepes doktor javaslatára kipréselve, folyékony formában kisebb helyett foglalt el a bremenhaveni Teklenborg és Beurmann hajógyárban készült Tegetthoff rakterében. A 220 tonnás hajó 1872. június 12-én hagyta el Bréma kikötőjét. A kapitány Karl Weypercht volt, az expedíció tudományos vezetője pedig Julius von Payer főhadnagy, aki később könyvet írt a felfedezőútról, amelynek „eredeti” célja az volt, hogy a Jeges-tengeren át, felderítsék az Északkeleti átjárót. (Weyprecht és Payer egy előexpedíción is részt vett, 1871 októberében, amikor is a Spitzbergáknál nyílt vizet találtak.) Az Arktisz felé induló expedíció költségeit főként osztrák és magyar arisztokraták (Eszterházy- és a Széchenyi család) segítették. Az Osztrák Földrajzi Társaság vezetője, Johann Wilczek gróf 40 ezer forintnyi összeget ajánlott fel, az összköltség csaknem 223 ezer forint volt. 1872. július 3-án a hajó norvégiai Tromsö kikitőjében vetett horgonyt. Ekkor csatlakozott a csapathoz Olaf Carlsen szigonymester, valamint (a meglévők mellé) a fedélzetre hoztak további két szánhúzó kutyát is, és vitamindús sarki szedret is vételeztek. A 130 tonna szénnel megpakolt, 75 kW-os segédgőzgéppel felszerelt háromárbócos hajó folytatta útját. Később felvették azt az élelmiszer-utánpótlást is, amit az Isbjörn fedélzetén utazó Wilczek rakott le a Nassau-foknál.

A természet egyre nagyobb kihívások elé állította az expedíció tagjait. 1872. augusztus 20-án – a korábban jött tél miatt – a hajó vastag jégtáblák közé szorult, melyek óriási nyomást gyakoroltak az acéllal megerősített, közel 39 méteres hajótestre, amely egyre sodródott az orosz Novaja Zemlja szigetcsoporttól északkeletre. A több mint száz napos sarki sötétség, és a mínusz 30-40 fokos hideg mindenkit megviselt. A matrózok depresszióra utaló tünetekkel és tüdőpanaszokkal fordultak Kepes doktorhoz, a skorbut is felütötte a fejét. Küzdelmes két év várt felfedezőinkre a jégtorlaszon. A rum és az élelemiszer is fogytán volt, így azok, akik a zord körülmények ellenére még nem betegedtek meg, jegesmedvékre és fókákra vadásztak. A szakácsnak (Johann Oratsch) minden ügyességére szüksége volt, hogy (balta segítségével) a csontkeménnyé fagyott zsírból és jegesmedve húsából valami élelmet készítsen, Kepes doktor számára is, aki március közepére maga is megbetegedett. A hajó végleg a jég fogságába került. Az expedíció tagjai – a kintihez képest szinte melegnek számító – mínusz 5 fokos jégbarlangok mélyén „rendezkedtek be” az olvadásra várva. De sajnos: hiába! Kepes Gyula – aki az utazás alatt mindvégig figyelt a legénység fizikális és mentális állapotára – végül a hazatérés mellett döntött. Az iránytűvel, puskákkal, csákánnyal, spirituszkockákkal, gyufával és némi élelemmel felszerelkezett csapat tagjai a szánhúzó kutyák segítségével déli irányba indult el, miután a tüdőbajban elhunyt hajógépészt (Otto Krisch) jégsírba „temették”. A több mint három hónapig gyalogló, és Kepes javaslatára a mentőcsónakot is maguk után húzó, a fagyos széllel, az éhséggel küzdő kimerült férfiakra – az orosz cár utasítására az expedíció tagjainak felkutatására indult halászbárka talált rá 1874. augusztus 23-án. Erről Kepes doktor így írt: „Ezen egyszerű orosz halászok oly szivélyesen, oly szeretetreméltóan fogadtak minket, hogy nem emelhetem ki elegendően. Vorinin kapitány rögtön hajójára vett, és minket 9 napi zivataros vitorlázás után civilitasio karjaiba vezetett.”

Bár a hős felfedezők eredeti céljukat nem érték el, az expedíció – amely során Kepes orvosi felkészültségének hála csak egy embert hunyt el – végül mégis sikerrel zárult, hisz 1873. augusztus 20-án – mindössze 1100 km-re az Északi-sarktól – felfedezték az Arktisz addig ismeretlen szigetcsoportját, amelyet Ferenc József-földnek neveztek el. A jelenleg Oroszországhoz tartozó 191 szigetből álló szigetcsoport egyike az expedíciót finanaszírozó Zichy Ödön után a Zichy-föld nevet kapta. Dr. Kepes Gyula egy öbölnek (Hungária-öböl) és egy kiugró sziklás félszigetnek (Budapest-fok) adott nevet, utóbbira kitűzve a magyar lobogót. A több mint két évig tartó felfedezőút megörökítéseként – abban a hitben, hogy nem élik túl az expedíciót – a felfedezők három palackban rövid üzenetet helyeztek el. Ennek egyikére 1921-ben norvég tengerészek bukkantak rá, majd eljuttatták Bécsbe.

1874. szeptember 25-én az expedíció tagjai császári kitüntetést vehettek át a tiszteletükre rendezett estélyen. Strauss indulót írt az expedíció vezetőjéhez. A Vaskorona Rend III. fokozatával kitüntetett Kepes Gyula – akinek „Eredeti levél az északsarkköri expedícióról” címmel írt cikke a Vasárnapi Újságban jelent meg – 1874. október 19-én elődást tartott a Magyar Földrajzi Társaságban, ahol Julius von Payerrel közösen számolt be kutatási eredményeikről. Kepes doktort, akinek sarkköri flóra- és fauna-gyűjteménye a Tegetthoff fedélzetén maradt – 1895-ben I. osztályú honvéd-főtörzs orvossá léptették elő, Munkács díszpolgára és több tudományos egyesület tagja lett, majd 1904-ben (helyőrségi szolgálat után), a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztályát vezette. Dr. Kepes Gyula kiemelkedő orvosi és tudományos eredményeit a Magyar Tudományos Akadémia akkori főtitkáraként Arany János is méltatta. Kepes doktor egyik leszármazottja, Kepes András is ellátogatott – híres rokona emlékét kutatva – Ausztria-Magyarország első, és egyetlen gyarmatára, a Ferenc József-földre, amelyről „A riporter: Frei Tamás” című televíziós műsor közölt érdekes beszámolót, amelyből többek között az is kiderül, az expedíció sikere leginkább dr. Kepes Gyulának volt köszönhető.

Forrás: Orvosok Lapja 2016/10. / ujnepszabadsag.wordpress.com

1. Hobbiszakács:
   2019. február 11. 14:49

   „A szakácsnak (Johann Oratsch) minden ügyességére szüksége volt, hogy (balta segítségével) a csontkeménnyé fagyott zsírból és jegesmedve húsából valami élelmet készítsen…”

   Azóta Turóczi Gábor magyar csirkéből főzött paprikást az Északi-Sarkon.

   https://hobbiszakacs.blog.hu/2008/05/02/paprikas_csirke_az_eszaki_sarkon_1

   :-)