mikor rácsodálkozol arra
mi tulajdonképpen mindig ott volt
csupa közhely jut eszedbe
máshonnan nézed s már magad mellé ülsz
itt van, mi akkor ott

eltöltöd az időt
úgy hét és hetven között egy sávban
mi tiéd s örök-egyetlennek látszik
széle hossza nincs
mélyét magasát kutatod
majd úgy közepe táján a futásnak
feltűnik egy-két-több idegen nyom
honnan s hogyhogy most
mintha vakon sétáltál volna végig
most visszarohannál úgy középtájra
megérteni, vagy hogy észrevedd
az idegen muszáj-át, a másik sávot
nincs át- meg visszajárás, persze
pedig mintha gumiból lennének az utak
vagy inkább párolgó ködfoszlányok
hiszen emlékszel, azon a téren mások is jártak
neked mégis ez az egyetlen élet jutott
nincs hozzá fogható, nem illett volna másnak
csodálkozol, hogy neki is ilyes volt…

magadban jártál az ösvényeken
kavicsok, por, fűszálak vegyesen
itt-ott aszfalt vagy beton
fent a te egeden sütött
míg neki borult vagy esett
számold ki, hány élet eshetett így meg
van-e az a valószínűségszámítás
ami előre vetíti neked az életed
mellé azokat, kiket észre sem vehetsz
mert egy másik sávban futnak célba
s azt nem ismered

hát kitöltöd futásnyi időd
kitárt karral öleled át a szelet
annyira nézel szét amennyit befoghat szemed
hogy merre kanyarog az út
mire mész, hova futsz – kétségtelen
neked
az mindig előre

2019-02-09