Hányszor megúsztam varázsod!
nem nyeltek el a hullámok,
bár fölborultam nem egyszer,
míg téged nézve eveztem
lefelé a sodró vizen.

Itt ülök – nulla a tízben,
hiányzik az az egyszál egy,
mitől a férfi útra kel:
egy hajszál, szőke vagy barna,
mely vesztembe sodorhatna.

Gumicsónakon lebegek,
fölöttem úszó fellegek,
nézem őket, s bennük téged,
hová lett sugár fenséged?
Akár az enyém, hajad ősz.

Ellebegett a nyár, az ősz,
a tó vizén apró fodrok,
partján szőke, barna kontyok
bámulnak, mintha farönk úszna…
Hajad tán most is vízbe húzna…

1. Albet-LőrinczMarton:
   2019. február 19. 06:16

   Ez remek nosztalgiavers. Gratulálok.

2. B.Tomos Hajnal:
   2019. február 19. 07:50

   Nekem is nagyon tetszik !

3. Hadnagy józsef:
   2019. február 19. 20:00

   Köszönöm.