(A magyar kinó-literatúra) Münchenben a múlt év szeptemberében nagyon megkacagtatott egy reklám, amely a kinó-literatúra újdonságait ajánlgatta. A kinó-literatúra jelentette Münchenben a mozi-irodalmat, mely nyugatabbra, például Londonban, már sok esztendős. Én a furcsa szón mulattam, a délnémet, a bajor találékonyságnak e nyelvi remekén. Azonban rögtön elkomolyodva egy kontempláló, komoly emberhez illően szóltam az útitársamnak:
– Emlékezzék rá, hogy két év múlva már Budapesten is lesz kinó-literatúra, mert ma gyorsabban jut el hozzánk mindenféle.
S alig érek haza, már olvasok egy vetítés-dráma tervet, pompásat: Kóbor Tamás írta. S ma már kész a magyar kinó-literatúra, sőt akaratlanul is ezt az irodalmat míveli több, finom író is.
Oh, Hadúr, be megalkuvóbb, bölcsebb és kultúrásabb vagy Te, mint például gróf Tisza István és zsoldoshada. Te, oh Hadúr, tudomásul veszed a vasútat és a sajtót; s megengeded azt a csodát, hogy minden újítás mindig-mindig hamarabb robogjon el hozzánk.
A kinó-literatúra gyorsabban jött, mint hittem, s még gyorsítottabb tempóban fognak jönni súlyosabb dolgok is. Csak ne becsülje túl és mindenre az ember az ő személyes életét, már készen vár az optimista, s legyünk – mert ez kissé az élet-kapással ránkhárult adó – optimisták. (Szelíd, új jegyzetek / Világ 1912. február 2.)

Folytatjuk