Repülő tojások

Volt néhány nyár, amíg Dănuț volt a legjobb barátunk. Ha jól emlékszem, Almășannak hívták, különben annak a hentesnek az unokája, aki nagyanyámmal akart hancúrozni. Nem tudom, merre jár, már ő is túl van a negyvenen, hiszen öcsém és köztem volt. Bármit lehetett vele, sőt, ő vezette a bármit.
Az F blokk II. lépcsőházának 4. emeletén lakott a nagyapja, az utcára néző oldalon. Ez azért kiemelten fontos, mert innen dobáltunk tojást a gyanútlan járókelőkre. A negyedikre csak képzett FBI-osok néznek fel a Gyilkos számokban, ilyenek azonban ritkán jártak arrafelé. Az emberek elképedtek, körülnéztek, mi viszont már visszahúzódtunk az újabb töltényekkel.
A játékot Dănuț kezdte, ez a szőke, albinó román srác, aki olyan két évvel lehetett kisebb nálam. Focizni nemigen tudott, de ilyen hülyeségekben eminens volt. Azt hiszem, azt is ő találta ki, hogy csengessünk be a szomszédokhoz. Mire ajtót nyitottak, mi persze már messze jártunk. Az egyik leköpött dühében a korláton át. Micsoda manírok!
Dănuț mellett lettem én felnőtt. A városi strandon, a municipalon, a Sport szálló mellett le akartunk ugrani a trambulinról. Amikor azonban felkapaszkodtunk, ijesztő magasság tárult a szemünk elé, percekig tanakodtunk, hogy ki ugorjon le előbb. Te vagy a legnagyobb, de te mondtad, hogy jöjjünk fel ide… Végül megmérgelődtem, és leugrottam. Túléltem. És milyen remekül éreztem magam utána! Aki fél, nehezen bátor, de akkor nagyon.

Forrás: Villámvignetták