Internet-kávézó ÁGOSTON Hugó, HEGEDÛS ZSolt, FEHÉR Illés
Kávézásról faggatjuk a Káfé barátait. A két egyszerű kérdés, amit kiküldtünk, kiküldünk, így hangzik:
1. Elődeink kávéházba jártak – ittak, beszélgettek, írtak. Közösséghez tartoztak. Hova jársz te, melyik ”kávéházba”? Hol vagy igazán otthon? Átvette volna az Internet vagyis a Káfé és más online találkozóhely a kávéház szerepét?
2. Schiller rothadt almával, Ady borral segítette meg az ihletét. Méliusz kávézott. Hány cukorral iszod te a kávéd?
Ágoston Hugó a Maszol (Új Magyar Szó) alapító főszerkesztője, majd főmunkatársa, vezető publicistája, vezércikkírója; rovatvezetője, majd 2017. január elseje óta önkéntes levelezője, jelenleg Bukarestben él.
Ágoston Hugó megbízásából közli a szerkesztő: A megkérdezett kijelentette, hogy nem iszik kávét, persze tudván, hogy ez fekélyes gondolkodásra vall. A Káféban néha megfordul, de kávéházba nem jár, amióta szekusok oda hívták volna találkozóra; cukrászdába még kevésbé, amióta diabétesz-gyanús. (De ki nem gyanús manapság?)
Alanyunk még csak hetvenöt éves (bár már hatvannak néz ki), és bevallása szerint elhatározta, hogy ezután – az eddigiektől eltérően – nem szereti azokat, akik őt nem szeretik. Ez a paranoia, kóros érzékenység önmagában nagyon leszűkíti klubja tagjainak a számát.
Amúgy jobb kávékat és kávézókat kíván a Káfénak, kiemelten Cseke Gábornak és Gergely Tamásnak.
Hegedűs Zsolt harminc éve tősgyökeres stockholmi, 1992-95 között az első magyar nyelvű internet fórumon (a HIX-en) Zita néni néven közölt írásokat. Amúgy régóta Káfézik…
Az Enrilótól (pótkávé) a presszókávéba mártott mokkacukorkáig, a (kolozsvári) Mamaia-kávétól a csicseriborsós szörnyűségig, a „homokos kávézó” (homokon főzött) köpködős törökkávéjától a McDonalds féle szűrős kávéig több ezer liter kávé felhajtása terheli a lelkemet.
Az eddig megjelent válaszok után sok megírnivaló nem maradt, ezért inkább Pál, Gábor és Tamás január 27-i kommentjére/üzenetváltására reagálok:
Pál: Jó ötlet ez a kávézási téma. Nem volna érdemes esetleg arról is írni valamikor, kinek mit jelent az internet? Csak kérdezem.
A stockholmi Egyetemet a nyolcvanas évek végén kapcsolták az internetre. A laboratórium fekete-fehér képernyős VAX terminálján keresztül feliratkoztam a külföldön dolgozó magyar kutatók ”HIX” [1] levelezőlistájára, az első magyar internetes újságra. A beküldött elektronikus leveleket másnap egy program hosszú fájlba tömörítve kiküldte az előfizetőknek. Általában olcsó repülőjegyek, lakáskeresés, receptek, nyelvi és elvi témák voltak napirenden, melyekből gyakran parázs viták kerekedtek. Ide küldtem be Zita néni néven a velem hasonló sorsú előfizetőket érintő „kultúrkoccanásokról” szóló szösszeneteimet. Az írás rekordidő alatt megjelent, és egy napra rá a kommentárok is megérkeztek. (Lehet, hogy ez volt az első magyar blog, csak éppen nem tudtunk róla.)
Az ihletet az éppen aktuális problémakör adta, melyről Zita néninek többé-kevésbé mulatságos történetek jutottak az eszébe. A HIX közössége gyűjtötte és terjesztette a „zitanéniket” [2]… Az alkalom alkotót szült.
Tamás: Hiszen egyik kérdésünk éppen erre van kihegyezve: változott-e a helyzet? Megfelel-e modern kávéháznak az internet? […]
Az „internet kávéházában” a több ezer kilométerre levő szomszéd asztal kézzel elérhető távolságban van.
Gábor: Ha erről a témáról valakiből kikívánkozik valamilyen vélemény, bármikor ideírhatja. A Káfé megbírja – és közben fő a kávé…
Aki jó kávéra szomjazik, annak a Keleti pályaudvar alagsorában levő gyorsbüfé, műanyag pohárban gőzölgő presszó kávéját ajánlom. Cukorral, édesítővel – vagy anélkül.
[1] http://www.bibl.u-szeged.hu/porta/szint/human/media/hixbuli.hun
[2] http://mek.oszk.hu/03000/03051/html/
Hegedűs Zsolt fotója
Fehér Illés orvosi biokémikus, a kémiai tudományok doktora, műfordtó. Szabadkán élek. Zentán nőttem fel, munkásságom második felét – 21 évet – ott húztam le, de ahogy nyugdíjba mentem, Szabadkára költöztem. Asszonypajtás a ludas.
Vissza kell térnem Zágrábba, egyetemista koromba. Az Ady Endre magyar kultúrkörben, a magyar egyetemisták otthonában, minden este találkoztunk – mintegy 30 fős törzsgárda. Asztalitenisz és magyarnótázás… és szombatonként táncesték, saját zenekarunk volt…
Következett néhány Zentán eltöltött év – ott egy gyerekkori barátokból kialakult társaság (közéjük tartoztam) szombat esténként vagy a Royalban vagy a Kioszkban mulatott. Nem elírás – mulatott. Abban az időben, szombatonként mindkét helyen cigányzenekar szórakoztatta a nagyérdeműt. Akár reggelig. A Liba meg az Egér zenekara.
1970-ben kerültem Boszniába, ott ragadtam – húsz feledhetetlen év. Ott hangzott el apámtól egy kritikus mondat:
– Fiam, te nem érdemled meg a kávét.
Apám anyámmal együtt nagyon szerette a kávét. Gyerekkori emlék – ebéd után fogyasztották. Nos az alatt a szent tíz perc alatt húgommal együtt félre kellett vonulnunk. Az a két kölök, akikért lelküket is kiadták, nehogy megzavarja a napi gyönyört.
Valahol Boszniában egy hivatalos összejövetelen apám és jómagam egymás mellett ültünk. Ott kérdezés nélkül az ember elé teszik a kávét – törökkávét. Felét felhajtottam, a maradékba három kiskanál cukrot tettem. Apám megkérdezte:
– Fiam, te mit csinálsz?
– Ihatóvá teszem a kávét.
Ezután hangzott el az a bizonyos mondat.
Mindenki tudta/tudja rólam, hogy nem iszom a kávét. Az ántiidőkben, egy bosnyák barátom mégis rávett.
Új otthonukban, mint mindig, szeretettel fogadtak. Beszélgettünk és megkínált kávéval. Szabadkoztam… de mégis… tojással még úgysem ittál… Tojással? Tojással! Na – hozzad. Hozta. Vártam a tojást… rákérdeztem… röhögött. Ottani módi: ha férfi készíti a kávét, tojással készül.
Ifjúság, bolondság – mondják, nem ok nélkül. A társaságban eltöltött évekre szívesen gondolok, de valahogy visszahúzódtam. Három félresiklott házasság után, a negyedikben megtaláltam azt, amiről mindig álmodtam – és élvezem az otthon melegét. Egyszer-egyszer szívesen megyünk bálba – de a muskátlizene nem az igazi…
A neten keresztül sok emberrel tartom, az idők folyamán barátsággá alakult kapcsolatot, de erről a második kérdésre adott válaszomban.
Biokémikusként, mit sem törődve Enver Čolaković (horvát költő, többszáz magyar verset is fordított) intelmével: „Költeményt csak költő fordítson”, egyik lételemem a fordítás. Ihletem maga a költészet. Gyerekkoromtól kezdve, szinte kivétel nélkül csak verseket olvasok – és ha nagyon tetszik egy-egy vers – lefordítom. Délszláv nyelvről magyarra, vagy magyarról… Délszláv nyelvet említek. Miért is?
Mint magyar szülők gyermeke, Olaszhonban születtem (akkor Kasztav Olaszországhoz tartozott, később Jugoszláviához, jelen pillanatban Horvátország része), Zentán nőttem fel, Zágrábban szereztem diplomát, ahol magisztráltam és doktoráltam is, húsz évet töltöttem Boszniában (mindezt Jugoszláviában) a szerb-horvát, horvát-szerb (kinek hogyan tetszik – bizony nem mindegy a sorrend!) nyelvet sajátítottam el. Ismerem az ekavski, ikavszki és ijekavszki változatot. Mivel Zágrábban tanultam meg a nyelvet és Boszniában éltem, ahol a szerbek, horvátok és bosnyákok egyaránt az ijekavski változatot használják (a jelenben is), a mai napig beszédben az ijekavszki változatot használom, tulajdonképpen az ijekavski jekavski alakját, fordításban az ekavszki változatot. Az olvasóra bízom – döntse el, milyen nyelvről milyen nyelvre fordítok. Számomra a délszláv nyelvek – szerb, horvát, bosnyák, montenegrói – egyformán kedvesek. Olyan ez, mintha a csángók nem magyarul, hanem csángóul beszélnének.
A neten szenvedélyesen kutatok. Új, jó vers után, amellyel ha azonosulni tudok – máris adott a feladat: lefordítani.
Ilyen módon sok költővel kerültem virtuális kapcsolatba – a Káfé-n keresztül is – és örömmel nyugtázom, hogy nemegy kapcsolat barátsággá alakult. Barátsággá!
Ma már net nélkül, mindennapjaimat el sem tudom képzelni. Ez nem jeleneti azt, hogy a személyes találkozás varázsát helyettesíteni tudja. Ünnep minden alkalom, mikor egy neten keresztül megszeretett egyént élőben megölelhetek. Eddig egyszer sem csalódtam.
(Folytatjuk)
Kérdez, szerkeszti: Gergely Tamás
A „kávézó” eddigi adagjai itt érhetők el
Pusztai Péter rajza
2019. február 24. 08:23
Köszönöm a megtisztelő lehetőséget.