Ha volnál….

Nem szerető volnál,
csak szeretendő,
halott se lennél,
csak temetendő,
arcod se volna
csak arculandó,
múltad se lenne,
csak múlandó…

Lennél a lehető
andó-endő,
dárdák között
egy fehér kendő…

Hazudhatnánk is,
mert hazudandó,
öröklét-csömörű
vidám halandók.

Ma

Ma hinni tudnék bárkinek,
ma könnyű volna tőrbe csalni,
ma már csak várni kellene,
miként tanulok zuhanni.

Valami rőt erő taszít,
Éden-illatú adás ösztön,
hogy folyton-folyvást egyre adni,
ha vér, ha köd, ha könny a köntös….

Ma mégis tej-sűrű a csend,
se hit-éhes, se áltató…
Pedig ma hinnék bárkinek
mint tükör létében a tó.

Gyerekkor

Szívemnek tövis,
virágnak hajló,
folyónak jeges
áradat, zajló,
tollúja télnek,
lángja a nyárnak,
tavaszból őszbe
senki se vár ma…
zálogban kincsem,
égi kilincsen
csüng, ragyog raj-
-ta az első
fohász.

1. Nászta Katalin:
   2019. február 25. 06:20

   De jó, friss versek! Öröm mondani, játékosak. Táncolnak. Nem nyom agyon a szomorúságuk.